Belföld

Döntött a zsűri a Vásárhelyi Őszi tárlat alkotásairól

A Dr. Nagy Imre művészettörténész, múzeumigazgató által vezetett zsűri két napos tanácskozást követően döntött arról, hogy a beérkezett csaknem hétszáz pályázat közül mely 263 műalkotást láthatja a nagyközönség az október 7-én nyíló kiállításon -értesítette a Szeged24-et Elek András, a Tornyai János Múzeum sajtóreferense.

A grémium döntésének értelmében a legrégibb múltra visszatekintő kortárs, hazai tárlaton 174 művész alkotásai jelennek meg: 141 festmény, 54 grafika, 67 szobrászati és plasztikai mű, valamint egy darab egyéb alkotás kerül kiállításra.

beérkezett alkotások

A zsűri határozott arról is, hogy kik kapják a díjakat és munkajutalmakat, illetve ki veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár, ez azonban csak csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a szakmai grémium tagjai 351 festményből, 151 grafikából, 144 szoborból és huszonöt, műfajilag be nem sorolható egyéb műből választották ki a tárlaton is látható darabokat. A bennmaradt művek jegyzéke a www.oszitarlat.hu oldalon nézhető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik