Belföld

Csaknem 300 millió támogatás gyerekházaknak

Az Emberi Erőforrások minisztériuma a szegény gyerekeket segítő gyermekházak működtetését támogatná.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az uniós társfinanszírozással kialakított, Biztos Kezdet Gyerekházak év végéig tartó működtetését támogatná. Az erre a célra kiírt pályázati keretben összesen 293 millió forint van, melyre a gyerekházakat működtető önkormányzatok jelentkezhetnek. A nem önkormányzatok által létesített gyerekházak támogatása a területükön levő önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződés alapján lehetséges -értesítette a Szeged24-et az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága.

Gyermekszegénység

A sajtóirodán arról is tájékoztattak: a Biztos Kezdet Gyerekházak annak a beavatkozási folyamatnak szerves részei, kulcsfontosságú kezdő pontjai, amely a hátrányos helyzetű gyermekek, családok felzárkózását támogatja. Az ilyen gyerekházak célja, hogy a mélyszegénységben élő, súlyos szocializációs hiányokkal küzdő óvodáskor alatti kisgyerekek a későbbi fejlődésük szempontjából legfontosabb korai életszakaszban segítséget kapjanak a készségeik és képességeik kibontakozásához, ami elengedhetetlenül szükséges későbbi óvodai beilleszkedésükhöz és iskolai sikerességükhöz.

A Biztos Kezdet Gyerekház olyan szolgáltatás, ahol a szülő a gyermekével együtt végig jelen van, azért, hogy elsajátítsa, mit kell tennie annak érdekében, hogy gyermeke egészségesen fejlődjön. Emellett a gyerekházak segítséget nyújtanak az önálló életvezetési képesség megerősítéséhez is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik