Belföld

Fideszes képviselő: Nyolc év múlva lehetséges a határrevízió

Kőszegi Zoltán szerint csak a Fidesz megerősödésén múlik, hogy fel lehessen vetni a trianoni békeszerződés revízióját.

Kapcsolódó cikkek

Nem kizárt, hogy már nyolc év múlva, a trianoni béke századik évfordulóján hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését – mondta Kőszegi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a kronika.ro tudósítása szerint. A képviselő ezt az Erdélyi Magyar Ifjaknak a hargitai Borzonton rendezett hagyományos nyári táborában jelentette ki. Kőszegi szerint ehhez mindössze annyi kell, hogy a Fidesz tovább tudjon erősödni, és sikerüljön hazánkat gazdasági és más tekintetben is erős országgá tenni. A fideszes politikus meglátása szerint erre már akár nyolc év múlva is sor kerülhet.

Különös kontrasztot alkotott a fideszes képviselő szavainak Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke, aki szerint „a jelenlegi világpolitikai kontextusban semmiféle lehetőség nincs a revízióra”. A rendezvényen előadott Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, aki kijelentette: pártja szívesen együttműködne a Fidesszel abban, hogy eltakarítsák a magyarországi politika színteréről a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Hozzátette, nem az a baja az MSZP-vel, hogy baloldali, hanem az, hogy nemzetellenes. A kormány nemzetpolitikáját úgy értékelte, hogy a Fidesz által
végrehajtott fordulatot a Jobbik katalizátorként serkentette.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán koradélután közleményben úgy reagált, szerinte Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselő “feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot” az EMI-táborban.

Fotó: Hír24 / Népszabadság / Az Országgyűlés tagjai

Ajánlott videó

Olvasói sztorik