Belföld

Félmilliós egérút politikusoknak

penz-egerfogo(210x140)(2).jpg (pénz, egérfogó)
penz-egerfogo(210x140)(2).jpg (pénz, egérfogó)

A Blikk szerint 500-600 ezer forintos fizetést kaphatnak a járási vezetők.

Januártól teljesen átalakul az ügyintézés az új járási rendszer miatt. Több tucat ügyben az eddig illetékes önkormányzati okmányiroda helyett a 198 kijelölt járási hivatalba kell menni. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség.

A járási hivatalok tisztviselői kara egyrészt az önkormányzatoktól átvett államigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselőkből, másrészt a fővárosi és megyei kormányhivatalok helyi és körzeti szintű szakigazgatási szerveinek kormánytisztviselőiből áll majd – válaszolta a Blikk kérdésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A legzsírosabb állásokat, hivatalvezetői tisztségeket azonban valószínűleg politikusok kapják. A lap szerint erre utal, hogy a törvény az egyébként szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett kifejezetten megengedi, hogy a járási hivatalvezetői posztot parlamenti képviselő is elláthassa.

A járási hivatalvezetőket a megyei kormánymegbízott javaslatára a miniszter nevezi ki, a kormánymegbízottak pedig szinte kivétel nélkül kormánypárti képviselők. A hivatalvezetői poszt kapóra jöhet azoknak a jelenlegi fideszes honatyáknak, akiknek esélyük sincs bekerülni 2014-ben a 200 fős parlamentbe.

A hivatalvezetők főosztályvezetői fizetést fognak kapni, amely havi 500-600 ezer forint lehet a szolgálati időtől függően. A kettő híján kétszáz járási hivatalvezető közel másfél milliárd forintba kerül majd a Blikk számításai szerint az adófizetőknek évente. 

A kormány azt ígérte korábban, hogy a helyi ügyeket könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb lesz elintézni. Ugyanakkor több járás határát úgy jelölték ki, hogy akár 20-30 kilométert is utazni kell az ügyintézésért. Aszódon sikerrel lobbiztak azért, hogy a város önálló járási körzetet alkothasson tíz másik Galga menti településsel. Nem örülnek ugyanakkor a 28 ezer lakosú Budaörsön, az ottaniak ugyanis januártól Budakeszihez tartoznak. Náluk biztosan nem lesz könnyebb az ügyintézés.

Pesti Imre, a fővárosi kormányhivatal vezetője a Krónikának azt mondta: a járások kialakításánál figyelembe vették a helyi sajátosságokat és a földrajzi adottságokat. A kormánybiztos tájékoztatása szerint a járásközpontokban az ügyek rendkívül széles választéka lesz elintézhető a családügyektől az igazolványkészítésen keresztül a nyugdíj- és egészségbiztosítási ügyekig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik