Belföld

Az EU miatt kell sietnie, aki jogsit akar

motor (motor)
motor (motor)

2013 januárjától kismotorra már csak 16 évesen, míg nagymotorra 24 éves kortól lehet jogosítványt szerezni. Aki még az eddigi jogszabályok szerint szeretné letenni a jogosítványt motorra, annak igyekeznie kell.

Kapcsolódó cikkek

Mopedre 14 évesen már nem, csak 16 éves korban lehet jogosítványt szerezni. Nagymotorra ez a korhatár 24 évre emelkedik, és változások történnek más kategóriákban is. A teherautó-vezetői és az ehhez kapcsolódó nehézpótkocsis képzés korhatára 18-ról 21 évre, az autóbuszos képzésé pedig 21-ről 24 évre emelkedik – értesült a Kossuth Rádió.

Aki idén november 30-ig be tudja fejezni a motorosképzést, annak érdemes még elkezdenie, hiszen megkaphatja a vizsgabizonyítványát. Akinek azonban ez nem sikerül, – a jogszabályváltozás miatt – nem folytathatja jövőre. Újra kell kezdenie a tanfolyamot, és a befizetett összeget is elbukja – mondta el Göbölös Gábor autósiskola-vezető a 180 perc című műsorban.

A korhatár megemelkedése – Göbölös Gábor szerint – érettebb motorosokat eredményezhet az utakon: „Bízzunk benne, hogy ezzel érettebbek lesznek az emberek, a járművezetők jobban tudják majd magukat és a testi egészségüket is értékelni.”

Az autósiskola-vezető szerint azáltal, hogy a nagykategóriáknál 21-ről 24 évre emelkedik a korhatár, kitolódhat a munkahelyteremtés. „Nagyon sok olyan emberrel találkozunk, akik valamiért nem tudtak elvégezni magasabb szintű iskolákat. Ezért 18-20 éves korban beiratkoznak egy nagykategóriás képzésre, és miután megszerzik a vezetői engedélyüket, már el tudnak helyezkedni. Ezáltal munkahelyet teremtenek maguknak. A mostani változással ez biztosan kitolódik majd” – magyarázta Göbölös.

Hozzátette: a személygépkocsik esetében nem lesz változás.

Veszélyes üzem

A jogosítvány-korhatárok mostani szigorítása egyébként európai uniós előírás, amelynek bevezetése Lovas Károly, a Magyar Autóklub főtitkára-helyettese szerint indokolt volt.

“A járművezetés – különösen igaz ez a motorok esetében – veszélyes üzem. Változik a világ, és ezzel együtt folyamatosan változik a gépjárműipar is. Sokkal gyorsabb motorok jönnek ki a gyárakból, erősebb köbcentivel és nagyobb teljesítménnyel. Emiatt szükséges újra és újra felülvizsgálni a vezetői engedélyek megszerzésének lehetőségét” – magyarázta lapunknak a főtitkár-helyettes. Úgy véli, akár már a két év szigorítás is hatásos lehet, hiszen “16-18 éves korban az öntudatra ébredés, a felelősségvállalás érzése sokat erősödik, és ha a korhatáremeléssel több életet sikerül megmenteni az utakon, akkor már megérte.”

Motorosok: 18-szoros halálozási kockázat

2001 és 2010 között 34 százalékkal emelkedett az olyan közúti balesetek száma, amelyekben motorosok is érintettek – közölte korábban Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tapasztalatok szerint a legtöbb motorbaleset még mindig a gyorshajtásból, a szabálytalan kanyarodásból és előzésből ered. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy egy motoros, illetve segédmotoros halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb, mint egy gépkocsivezetőé, ezért 2012-ben kiemelt figyelmet fordítanak rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik