Belföld

Egyetemisták autóversenyét rendezik meg Gönyűn

formula student hungary (formula student hungary)
formula student hungary (formula student hungary)

Negyvenegy csapat részvételével rendezik meg a Formula Student Hungary nemzetközi versenyt, amelyen a világ tekintélyes egyetemeinek hallgatói saját tervezésű és maguk építette versenyautóval mérik össze tudásukat a győr-gönyűi kikötő betonján augusztus 17. és 20. között.

A versenysorozat magyar futamát ezúttal harmadik alkalommal rendezi meg a győri Xmeditor szakkommunikációs cég – közölte az ügyvezető a pénteki sajtótájékoztatón.

Pintér-Péntek Imre elmondta: 2010-ben még csak tizenegy csapat vett részt az első magyar futamon, tavaly már 30 versenyzett a győzelemért, az idén pedig tizenegy ország negyvenegy csapata méri össze tudását. A magyarországi verseny presztízsét jelzi, hogy az interneten megjelent listán 52 másodperc alatt elkeltek a helyek. A sikeresen nevezők kétszerese próbált bekerülni a keretbe.

A nemzetközi esemény alapvetően konstruktőri verseny, az értékelésnél az alkalmazott technikán, technológián van a hangsúly, nem a sebesség és a pilóták bravúrja a döntő. A négynapos megmérettetésre a legtöbben Németországból érkeznek, de jönnek versenyautó-építő fiatalok Nagy-Britanniából, Franciaországból, Finnországból, Oroszországból, sőt Indiából is.

Véglegessé vált a hazai indulók száma, eszerint az idén már négy csapat képviseli Magyarországot. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két nyitott vezetőfülkés járművet indít, a kecskeméti főiskolások már másodszor mérik össze tudásukat Európa legjobbjaival, a szegedi egyetem csapata pedig első alkalommal indul a versenyen.

Idén először tíz elektromos versenyautó is rajthoz áll, számukra külön ellenőrző verseny lesz a „záporpróba”, amelyet meghibásodás nélkül kell átvészelniük a járműveknek.

A versenyen a hazai járműipar neves szakemberei végzik a bírálatot, miközben az indulók megannyi próbatételen bizonyítják, hogy mire is képesek a konstrukciók, amelyeket az egyetemista csapatok maguk terveztek, és részben maguk, részben járműipari vállalatokkal közösen építettek meg.

A Formula Student az egyik legrangosabb nemzetközi versenysorozat, amelynek jogtulajdonosa az amerikai Society of Automotive Engineers (SAE). Európában mindössze öt ország, köztük Magyarország nyerte el a lebonyolításhoz szükséges licencet.

A rendezvény jó alkalom arra, hogy a legtehetségesebb mérnökjelöltek prezentálják képességeiket, a vállalatok számára pedig lehetőség, hogy a látottak alapján kiválasszák leendő konstruktőreiket – mutatott rá Pintér-Péntek Imre, hozzátéve, hogy ezeknek a fiataloknak nincs gondjuk az elhelyezkedéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik