Belföld

Száműzetésbe vonul a jobbikos Szegedi Csanád

szegedi csanád (szegedi csanád, )
szegedi csanád (szegedi csanád, )

Az elmúlt időszak rágalomhadjárata késztette a lépésre. Minden hazai tisztségéről lemondott, a jövőben kizárólag európai parlamenti képviselő lesz.

Az ellenzéki politikus közleménye szerint „mindennemű belpolitikai tevékenységtől visszavonul”. Ennek értelmében nem vezeti tovább a párt szerencsi alapszervezetét, megválik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki poszttól, valamint az ezzel járó országos választmányi küldöttségről is.

„Megannyi, személyem és rajtam keresztül a Jobbik ellen elkövetett rágalomhadjárat arra késztet, hogy meghozzam életem egyik talán legnehezebb döntését” – írja a politikus. Arról nem beszélt, hogy a döntés meghozatala előtt egyeztetett-e Vona Gábor pártelnökkel vagy az elnökség más tagjaival. Lemondását követően már nem vesz részt a Jobbik országos elnökségének hétfői ülésén, amelyre az elmúlt napok fejleményei miatt beidézték.

Szegedi Csanád június végén – miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat – elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak, de 2011 decemberéig nem tudott erről. A múlt héten azonban a Kettős Mérce elnevezésű blog egy olyan hangfelvételt tett közzé, amelyen állítólag Szegedi egy férfival a jobbikos politikus felmenőiről beszélget még 2010-ben. Sőt, uniós források segítségével „előnyöket” ajánlott neki, feltehetően azért cserébe, hogy információit ne hozza nyilvánosságra.

A Jobbik alelnöke, Novák Előd a hét elején így fogalmazott: „Csanádot anyai ági zsidó származásának kiderülésekor is bajtársunknak-barátunknak neveztük, de egyre kevesebben hitték el azt az életszerűtlen állítását, hogy erről korábban nem tudott. A mostani hangfelvétel után azonban alkalmatlan struccpolitikus, aki nem akarja észrevenni: Csanád végighazudta az elmúlt másfél-két évet.”

Novák megjegyezte: ha Szegedi nem lép, akkor a Jobbik országos elnökségén a sor, hogy megmutassa, „különbek vagyunk-e ilyen téren a többi pártnál”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik