Belföld

Második-harmadik helyen az SZTE TTIK

A Szegedi Tudományegyetemre pályázók közül idén és tavaly is 42 százalék – az elsőhelyes jelentkezők 80 százaléka – jutott be a Tisza-parti universitas képzéseire.

Országosan a felvett elsőévesek mintegy 64 százaléka részesül majd állami ösztöndíjban, a többiek önköltséges formában folytathatják felsőfokú tanulmányaikat. Az SZTE-arány: a gólyák 71 százaléka állami ösztöndíjas, 29 százaléka önköltségi díjat fizet.

Változott a szakok népszerűségi listája: 2012-ben a gépészmérnöki, a turizmus-vendéglátás, a mérnökinformatikus a legnépszerűbb. Az államilag támogatott helyre bekerülteket nézve változik a toplista: az éllovas gépészmérnök mögött a második helyen a mérnökinformatikus, a harmadikon pedig a villamosmérnöki alapszakot találjuk – írja a felvi.hu. A honlap elemzője szerint mesterképzésben idén is a tanári mesterszakra került be a legtöbb leendő nappalis. A második helyen a pszichológia, míg a harmadikon a kommunikáció és médiatudomány mesterszak található.

A felvettek intézményenkénti rangsorában előkelő helyen szerepel a szegedi egyetem. A felvi.hu úgy tudja, hogy például a karok közül az ELTE Bölcsészettudományi Kara vette fel a legtöbb (1545) alapszakos nappali munkarendű hallgatót, míg bronzérmes az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar, 1307 felvett hallgatóval. Az államilag támogatott képzéseket tekintve némileg változik a toplista élmezőnye: ezüstérmes az SZTE TTIK, 1267 felvett hallgatóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik