Belföld

Szabálytalanul kapott diplomát a fideszes képviselő fia?

diploma (diploma, )
diploma (diploma, )

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja az államvizsga napján igazolta három hallgató hiányzó osztályzatait – írja a hvg.hu.

Július közepén ifj. L.J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. Tették ezt úgy, hogy az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott ahhoz, hogy államvizsgázhassanak. Egy harmadik hallgató is hasonló körülmények között ért célba, ám F. M. mégsem kaphatott diplomát, mert hiányzik a nyelvvizsgája.

A dékán – a kari adminisztráció ellenállását letörve – az államvizsga napján, saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó osztályzatokat az intézmény elektronikus nyilvántartásában. Tóth István dékán a portálnak elmondta: a hallgatók nappaliról levelező tagozatra jelentkeztek át, teljesítették a tanulmányi kötelezettségüket, csak a számítógépes rendszerben ezt nem lehetett az előírt módon nyugtázni, ezért járt el személyesen ügyükben.

A friss diplomások egyike egy sportügyekben illetékes kormánypárti parlamenti képviselő fia, két társa pedig a fiú kollégiumi szobatársai. A hvg.hu-nak névtelenül nyilatkozó szakértők ugyanakkor állítják, teljesen kizárt, hogy bármelyik hallgató észrevétlenül, egyetlen nyom nélkül végezhessen el ennyi kurzust.

Az eset körülményeit a BRFK Bűnügyi Főigazgatóságának címére is feladott feljelentés részletezi. Ha elmélyülne a történetben, erre menjen tovább.

“Fiatal gyermekeket akarnak meghurcolni…”

Lasztovicza Jenő kijelentette: már felvette a kapcsolatot ügyvédekkel, akikkel a napokban áttekintik, milyen jogi lépések tehetők az ügyben, mert szerinte nem lehet szó nélkül hagyni, hogy “fiatal gyermekeket akarnak meghurcolni, akik még túl is teljesítették az előírt penzumot”.

A fideszes képviselő szerint “etikátlan, gusztustalan, hogy politikai célokra akarják felhasználni a fiát”. Sérelmezte azt is, hogy leírták a fia nevét a cikkben – amit később monogramra módosítottak -, ez ugyanis szerinte ellenkezik az ártatlanság vélelmével.

Kifogásolta továbbá, hogy tudomása szerint a szerző egy hallgatót vagy szülőt sem kérdezett meg arról, hogyan alakultak valójában az érintettek tanulmányai, megvédték-e a diplomájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik