Belföld

Levendulaszüret Pannonhalmán

Megkezdődött az idei levendula betakarítása a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjében. A termés közepesnek mondható, összesen 100-110 liter olajra számítanak a feldolgozást követően.

Lilában pompázik az apátság Arborétum és Gyógynövénykertje Pannonhalmán, de már nem sokáig, hiszen a szüretelők elkezdték a levendula betakarítását. Ezen a héten 2,5 hektárnyi területen szedik le a francia levendulát, kicsivel több mint egy hét múlva pedig, az angol levendulákon a sor. Előbbieket a gyógyászatban, míg utóbbiakat a kozmetikai iparban hasznosítják.

A mostani termés közepesnek mondható, körülbelül 40-50 üstnyi levendulát szedünk le az elkövetkező napokban, ez üstönként 500 kilónyi virágot jelent. A lepárlás után a megmaradt szárakat félretesszük, ezeket télen fűtésre használjuk. Az így keletkezett hamut pedig elszórjuk a 4 hektárnyi levendulaföldünkön, így a növények megfelelő tápanyagforráshoz jutnak”- hangsúlyozta a feldolgozás lépéseit Pottyondy Ákos, a gyógynövénykert vezetője.

Az illatos félcserjéből első körben olaj készül, majd egyéb termékeket is előállítanak a szűrt párlatból. Egy üst feldolgozása egyébként megközelítőleg 25 ezer forintba kerül, de a bevétel a milliós nagyságrendet is elérheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik