Belföld

Indul a Kárpát-medencei lakodalom a Dóm téren

dóm-tér (dóm tér)
dóm-tér (dóm tér)

Háromszáz táncos mutatja be a Kárpát-medence népeinek esküvőhöz kapcsolódó szokásait és táncait a szabadtéri játékok Hegyen-völgyön lakodalom című produkciójában.

Novák Ferenc “Tata” – ahogyan az egész országban ismerik – évtizedek óta rendszeres vendége a fesztiválnak. Az első alkalommal, 1970-ben a Vitézi ének című előadást koreografálta a Fogadalmi templom előtt, és ezt követően hosszú éveken keresztül dolgozott nyaranta a Dóm téren, hiszen ő volt a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője. Bátyai Edina, a fesztivál igazgatója tavaly nyolcvanadik születésnapja alkalmából – mintegy ajándékként – kérte föl a Kossuth-díjas koreográfust az idei néptáncprodukció megrendezésére.

A produkció keddi közönségtalálkozóján Novák Ferenc elmondta, hogy Hegyen-völgyön lakodalom címmel először 1972-ben rendezett előadást a Dóm téren, hatalmas sikerrel. A Szegedi Szabadtéri Játékokon ez volt az első dramatizált néptáncprodukció, amelyet a következő években még több másik követett.

Az új darab nyitójelenete egy gyermeklakodalom, melyet a Szeged Táncegyüttes csaknem száznegyven növendéke ad elő. Őket hazai, valamint szlovák, román, horvát együttesek követik, a szerb táncokat pedig a deszki Bánát Néptáncegyüttes művészei hozzák el a Dóm térre. A nézők megfigyelhetik, hogy az évszázadok során hogyan hatottak az együtt élő népek táncai egymásra.

A Násznagyot alakító Novák Péter szerint – aki már a szintén édesapja által rendezett 1983-as produkciókban is részt vett – egy lakodalomnak megvannak a szokásai, ennek ellenére nincs két egyforma lagzi, így van ez a szabadtéri előadásokkal is.
A művész elmondta: ajándéknak tartja, hogy édesapjával, édesanyjával, Foltin Jolánnal és nővérével, Novák Eszterrel dolgozhat együtt a tiszta, eredeti folklóranyagra épülő táncművön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik