Belföld

Érzelmes utazás, a zenék hullámhosszán

A Győri Filharmonikus Zenekarral koncertezett szerda este Szekeres Adrien. A két órás előadás, érzelmekben gazdag utazásra csábította a közönséget.

A tőle megszokott bájjal, elegáns, fehér, lila ruhában lépett a színpadra Szekeres Adrien a kisalföldi megyeszékhelyen. A több mint két órás műsor olyan jól sikerült, hogy így az énekesnő azt sem bánta, hogy az eső miatt a Rába parti helyszínnek hátat kellett fordítania, és a Víziszínpadra tervezett fellépését, a Richter Terembe költöztették át a technikusok. A Klasszikus könnyedség című szimfonikus nagykoncertet óriási ováció kísérte, szinte az összes szám végén vastapssal jutalmazta a slágereket a közönség. Az első klasszikus zenével kombinált produkcióját egyébként még 2006-ban, a Thália Színházban adta az Emerton-díjas művész, most azonban városunk filharmonikusaival közösen állt a zenekedvelő publikum elé.

Nem azért lettem énekesnő, mert tudok énekelni, hanem azért, mert így át tudom adni a bennem rejlő érzelmeket. Már megtanultam, hogy ne sírjam el magam a fellépések közben, hiszen annyira bele tudom élni magam egy-egy dal mondandójába, hogy az tényleg könnyre fakaszt. Főleg, ha a gyermekeimről van szó. De a közönség szerencsére érzi azt, hogy ez egy mélyről fakadó, őszinte dolog, és nem színészkedés, ezért nem egyszer velem sír a nézőtér. Ez egyfajta utazás az érzelmek világában, és én élvezem minden állomását” – mondta Szekeres Adrien a Győr24-nek, a koncert után. „Nagyon nagy élmény volt itt játszani, a közönség is fantasztikus volt, úgyhogy most a mosolyt három napig biztosan nem tudom letörölni az arcomról” – tette hozzá Adrien.

Adrien egy egészen más arcát is megmutatta az est folyamán, hiszen operett slágereket is énekelt.

A győri együttes is elismerően nyilatkozott az énekesnőről és a közös munkáról, a színfalak mögött például a produkció végén mindenki gratulált egymásnak, aki résztvevője volt az előadásnak. Rácz Márton karmester is azt mondta portálunknak, hogy Adrien személyisége és hangja annyira megnyerő, hogy borítékolható volt a siker. Főleg úgy, hogy a klasszikus és a pop zene keveredésében egy olyan partnere volt a művésznőnek, mint a Győri Filharmonikus Zenekar, akik már számos elismert és nemzetközi zenész oldalán bizonyítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik