Belföld

Csaba-nap a Zöld tanyán

A hőség ellenére is megszervezték szombat délután a hagyományos Csaba-napi Hagyományőrző Találkozót.

A hőséget már sehol nem lehet elviselni. Az akácfák árnyékában, ahol a Sóstó páráját hozza a szél, mégis elviselhetőbb, mint a betondzsungelben. Talán ez volt az oka, hogy megtartották a Csaba-napi rendezvényt, hiszen a tűzgyújtási tilalom miatt a szokásos főzés már ki is esett a programok közül. Sőt, Borbély Zsolt a vendégeket is megkérte, hogy a dohányzást is tekintsék tiltottnak, hiszen az is tűzgyújtással jár, s az avar és az aljnövényzet olyan száraz, hogy egy szikra is katasztrófát okozhat.

Borbély Zsolt volt az elmúlt évek hagyományőrző séfje, így aztán otthon készítette el családjával az idén minimálisra csökkentett étket. A Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület és a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület tagjaként már egy nappal korábban, pénteken felállította jurtáját Borbély Zsolt, ahol régi magyar fegyverek kiállítását rendezték meg. Ahogy Borbély elmondta, éjszaka a szúnyogok, hajnalban a Nap tette elviselhetetlenné a kint alvást.

A kürtök megszólalását követően az íjászok látványos bemutatót tartottak a látogatóknak, akik idén bizony kevesen voltak. A Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület tagjai a tűző napon mutatták be eleink harci technikáit, amiket nemcsak az egyéni képességekre alapoztak, de a csapatmunka is szerves része volt az íjászseregeknek.

A kézművesek apró fortélyokkal gazdagították azokat, akik a beállóban érdeklődést mutattak. Szemtanúja lehettem a fűszál olyan hajtásának, ahol néhány tűszúrás után extra kis csokor alakult ki.

A környezettudatos életre nevelés részeként a Gaja Környezetvédő Egyesület elhozta egy rögtönzött bemutatóra a napelemmel működő csodaeszközöket, amik között volt akkumulátortöltő, ledes lámpa, de kis járgány is a gyerekeknek, ami a napfényben elindul. Kimondottan izgalmas eszköz a kézi tekerővel „felhúzható” zseblámpa, ahol a forgatástól a kis akkumulátor töltődik, majd percekig világít a lámpa.

A Zöld tanyán még most is zajlik az élet, amikor már árnyékba borult a kis rét. Csak egy eltévedt autós gurult be a tájvédelmi területre, mondván, a rendezvényt akarták megnézni. A szervezők megkérték, vigye ki az autóját és sétáljanak a Zöld tanyához, ahol még ételt is kapnak. Az eltévedt autós és családja kicsit pirulva így is tett, de most már jól érzik magukat az otthonos társaságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik