Belföld

Budapestig ér a müncheni légi káosz

Repülőgép (repülő, repülőgép, )
Repülőgép (repülő, repülőgép, )

Késnek a Budapestről Münchenbe induló és onnan érkező délutáni repülőjáratok is a müncheni repülőtéren bekövetkezett műszaki hiba miatt.

A légiirányítás egyik műszaki berendezésének hibája miatt jelentős fennakadások vannak a müncheni repülőtér forgalmában – közölte péntek délután a légikikötő egyik szóvivője. Voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem tudtak járatokat indítani. Délután 3 órára sikerült ismét működésbe hozni a műszaki rendszert, de a légiirányítás közleménye szerint péntek este előtt nem áll helyre a normális forgalom.

bud.hu adatai szerint a Budapestről 13.05-kor induló gép több mint két órás késéssel szállt fel, a 17.05-ös pedig várhatóan 19.20-kor indul. A 19 órás járatnál egyelőre nem jeleznek késést.

A Münchenből érkezőknek is késésekkel kell számolniuk: a délutáni járatok érkezési ideje 16.20-ról 18.40-re, illetve 18.25-ről 19.04-re módosult. Azt még nem tudni, hogy a 22.35-ös érkezési idejű járatnál lesz-e késés.

Az utasoknak, illetve őket váróknak információért célszerű az adott légitársasághoz fordulni, illetve tanulmányozni a bud.hu frissülő adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik