Belföld

Szeged, a kínai kikötő

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Jan Li, a sanghaji főiskola rektorhelyettese aláírták a magyar–kínai felsőoktatási együttműködési szerződést.

Az első tárgyalások már tavaly októberben elkezdődtek, s kevesebb mint egy év alatt megszületett az első kézzel fogható eredmény, ami nagyban köszönhető Ujhelyi István szegedi országgyűlési képviselő közreműködésének.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta, hogy a két egyetem közötti megállapodást a jövőben más karokra is ki szeretnék terjeszteni. „Ez a kapcsolat nem csak Szeged külföldi kapcsolatfejlesztési stratégiájába illik bele, hanem a város is érdekelt abban, hogy egy kínai kikötővé váljon, s a két fél az oktatásban és a gazdaságban is együttműködhessen” – tette hozzá a rektor.

Jan Li, a shanghaji főiskola rektorhelyettese a szegedi egyetem tradícióiban lát lehetőséget. „Mi egy fiatal intézet vagyunk, a Szegedi Tudományegyetem meg hosszú múlttal rendelkezik, főleg a jogi és orvosi kar. Azt is mondhatjuk, hogy az SZTE a politikusok bölcsője. Folyamatosan küldjük majd oktatóinkat és diákjainkat Szegedre, hogy magukba szívhassák az itteni tradíciókat, és innovációként hozhassák majd vissza Kínába” – tolmácsolták Jan Li szavait.

Kína a gazdasági fejlődés élén jár napjainkban, s az együttműködéssel a magyar befektetők Kína felé nyitását is szorgalmazzák, ezzel támogatva Magyarország fejlődését. A mai megállapodás csak a kezdete egy hosszan tartó, kölcsönös oktatási és gazdasági összefogásnak. A jövőben pedig magyar diákoknak is lehetőségük lesz Kínában tanulni jogot, politikát, szociológiát és gazdaságot.

Zsingor Tünde

Ajánlott videó

Olvasói sztorik