Belföld

Botka beszállt a vásárhelyi kampányba

Botka László szerint Hódmezővásárhely érdeke, hogy az MSZP jelöltje győzzön az időközi polgármester-választáson szeptember 2-án.

Ismét Facebook-oldalán üzent Lázár Jánosnak, illetve a hódmezővásárhelyi fideszeseknek Szeged szocialista polgármestere. Botka László a következőket írja:

Szurkolok Hódmezővásárhely sikeréért, mert ez Szeged, a régióközpont érdeke is. Sajnos Hódmezővásárhely az elmúlt években elveszítette lakosságának 20 százalékát és magasan a legeladósítottabb város. Miközben a lakossága az egyik legmagasabb adót fizeti házai, lakásai, földjei után (Ilyen lakossági adó nincs is Szegeden). Kis Andreát ismerem, felkészült, városát szerető, és érte harcolni és együttműködni is képes bárkivel. Szurkolok Neki, mert szurkolok Hódmezővásárhelynek! Kérem osszák meg minél több vásárhelyi ismerősükkel.

Az ügy előzménye, hogy nemrég Botka egy bejegyzésében Lázár János felelősségét feszegette Hódmezővásárhely eladósodásában. Lázár ugyan válaszolt a vádakra, ám Botka szerint az időközben kormányzati posztot vállaló Lázár nem cáfolta, hogy a város eladósodott a polgármestersége ideje alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik