Belföld

Népi búbos kemence a panelházak árnyékában

A "Határtalanul!” program keretében a szatmárnémeti George Emil Palade és a székesfehérvári szakiskola tanulói által közösen megépített népi kemencét adták át.

Balogh László, az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolájának szaktanára elmondta, hogy miképp jött az összefonódás a szatmárnémeti iskolával: tavaly pályáztunk a „Hatartálanul” program keretein belül, és ezt a projektet a szatmárnémeti iskolával együtt hajtottuk végre, hiszen hasonló a profiljuk, ott ugyanúgy pék és pékcukrász szakképzés folyik. 12 diák és 2 kísérőtanár vett részt az egy hetes programokon.

3-4 napig építettük a kemencét itthon is és Szatmárnémetiben is, illetve a fennmaradó napokon kirándulás volt, ahol Máramarosszigetig elmentünk, egészen az ukrán határig. Itthon pedig, Tihanyban voltunk a gyerekekkel, a szentendrei Skanzenben és mivel szakmánkba vágnak a Marcipán Múzeumban, Komáromban pedig a Kenyérmúzeumban.

Ebben a használt téglából épült kemencében, mely főként oktatási célokat fog szolgálni, 8 darab 3 kilós kenyeret vagy 4 darab 5 kilós kenyeret tudunk megsütni. Kb. 300-310 fok van a kemencében, mikor bevetjük a kenyeret, ami aztán kb. másfél óra alatt sül meg. Nekünk nem tetszett, hogy a mai magyar tananyagban már nincs benne a búbos kemence, csak mindenféle gépi technológia, igenis ragaszkodjunk a múltunkhoz, népi hagyományainkhoz.

Majd mindenki, aki itt tanul meg fogja tapasztalni milyen is egy autentikus magyar búbos kemencében kenyeret sütni, és belekóstolhat a hagyományos magyar pékmesterségbe. Ilyen finom bélzetű kenyeret, csak ilyen kemencében lehet sütni. Ha a Jóisten megsegít minket, akkor reméljük, hogy még száz év múlva is itt fog állni – mondta el Balogh László szaktanár.

Az avatás után Tóth Tamás atya megáldotta és megszentelte a kemencét majd pedig illatos csülköt és a kemencében sült finom kenyeret kínáltak körbe a jelenlévőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik