Belföld

Augusztusban nyaral a magyar

hajdúszoboszlói-strand (strand, hajdúszoboszló, )
hajdúszoboszlói-strand (strand, hajdúszoboszló, )

Ekkor költjük a legtöbbet kikapcsolódásra. Idén is a fürdővárosok a legnépszerűbbek.

Folyamatosan növekszik a nyár előrehaladtával az üdülésre fordított összeg a szallas.hu honlap statisztikája szerint. Míg júniusban átlagosan 34 400 forintot, addig augusztusban már 75 900 forintot fordítunk szállásfoglalásra.

„Bár a főszezonban valamelyest emelkednek a szobaárak, a foglalások értéke nem csak emiatt növekszik. A nyár elején az iskola és a vizsgaidőszak miatt még jellemzően csak egy-egy hosszú hétvégére utazunk el, júliusban és augusztusban viszont a leállások is arra ösztönzik az embereket, hogy több szabadságot vegyenek ki” – árnyalta a képet Rácz István, a Szallas.hu csoport marketingvezetője.

Szerinte nemcsak többet költünk, hanem többen is megyünk nyaralni a főszezonban. A nyár közepére egyébként a szállások több mint felét foglalták már le. Érdemes tehát még a júliusi last minute ajánlatokat is figyelni.

Nyáron a fürdőket keressük

Jóllehet szívesen utazunk a történelmi nevezetességeikről híres városokba, például Egerbe, Sopronba, Pécsre vagy Visegrádra is, nyáron a fürdővárosok a legkeresettebbek. Siófok után Hajdúszoboszló és Balatonfüred szállásaira érkezett a legtöbb foglalás.

A legnépszerűbb települések listájára Gyula és Balatonlelle is felkerült, Zalakaros és Hévíz viszont valamelyest veszített népszerűségéből 2011-hez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik