Belföld

Elsöprő kritika a táncfesztiválról

Mint a forgószél, úgy jött és ment el egy villanás alatt a VIII. Magyar Táncfesztivál Győrben. A táncvihar rengeteg pozitív kritikát és jóleső emléket hagyott maga után.

Neves hazai és nemzetközi művészek örvendeztették meg a győri táncszerető közönséget az öt napos fesztivál ideje alatt. Elég, ha csak néhány illusztris fellépőre gondolunk, például a Szegedi Kortárs Balettre, Bozsik Yvette vagy Frenák Pál társulatára, vagy éppen a vendégművészként szereplő wuhani művészekre és a cseh South Bohemian Balett csapatára. Előadásaikkal felejthetetlen élményt nyújtottak, és fűszerezték a szabadtéri programokkal is színesített programkavalkádot. Néhány nappal a rendezvény után már a kritikusok is elismerően vallanak a találkozóról, így Kiss János, a Győri Balett igazgatója méltán lehet büszke társulatára, akik a szervezés oroszlán részét vállalták magukra.

A szakma és a kritikusok egyöntetű véleménye az, hogy egy nagyon sikeres fesztivált zártunk. Érdekes, hogy azok a szakértők, akik a kezdetektől végigkísérték a rendezvény megszületését, ők már látják a fejlődési tendenciát. A sikerhez viszont nemcsak munka kell, hanem szerencse is, és most ebben sem volt hiány, hiszen a 35 fokos melegben is szinte az összes előadásunk teltházzal üzemelt. Voltak olyan darabok, amelyekre már a bemutató előtt egy héttel nem lehetett váltani jegyet” – hangsúlyozta a fesztivál sikereit Kiss János.

Az igazgató a szórakoztató programokon kívül a szakmai találkozókat is kiemelte, amiket ugyan a nézők nem láthattak, de jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy messze földön jó híre menjen a fergetegnek. Győrben tartotta konferenciáját például a Magyar Művészeti Akadémia, de az Emberi Erőforrás Minisztériumának Táncbizottsága is városunkban ülésezett.

A jó időre való tekintettel tényleg táncolt az egész város, nagyon jó volt látni, hogy ebben a zaklatott világban elengedik magukat az emberek” – mondta a balettosok vezetője. „Tényleg nemzetközi lett a Magyar Táncfesztivál, hiszen írnak rólunk Franciaországban, Brazíliában, Olaszországban, de az Egyesült Királyságban is. Tehát megy a hírünk, és ez is bizonyítja azt, hogy a szájhagyomány, a pozitív híresztelés nagyon hasznos tud lenni” – tette hozzá az igazgató az értékelés zárásaként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik