Belföld

Új pályázat a Trafó vezetésére

Új pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére, miután az előző pályázatot érvénytelenítették.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzétett, immár harmadik kiírás szerint a Trafó új ügyvezetője szeptember 1-jétől töltheti be a posztot öt éven át.

A januárban kinevezett Bozsik Yvette júliustól vette volna át az intézmény vezetését, de márciusban lemondott.

A Bozsik Yvette visszalépése után májusban kiírt ügyvezetői pályázatra hárman jelentkeztek – Haraszti Zsolt, a Trafó igazgatóhelyettese, Kardos József, a Sziget fesztivál, valamint a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója és Nagy József nemzetközi hírű táncos-koreográfus-rendező. Egyelőre egyikük sem lesz befutó, hiszen a főváros érvénytelennek nyilvánítja a Trafó-pályázatot, és ideiglenesen Molnárné Kuskó Szilvia gazdasági igazgatót nevezi ki az intézmény vezetőjének.

Szabó György leköszönő igazgató a szinhaz.hu-nak elmondta, őt levélben értesítették a döntésről. “A Trafó kritikusabb helyzetben van, mint valaha. Szeptemberben úgy fog szembenézni a szezonnal, hogy fél stábja hiányzik, nincs szakmai vezetője, és januártól programja sincs. Én július elsején leszerelek, átadom a gazdasági vezetőmnek, az ideiglenes igazgatónak a szerződéseket, a gazdasági mérleget, amit egyébként ő készített” – fogalmazott Szabó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik