Belföld

Szlovák embercsempészeket ítéltek el Szegeden

szegedi-ítélőtábla (szegedi ítélőtábla)
szegedi-ítélőtábla (szegedi ítélőtábla)

Három és féltől nyolc évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden három szlovák férfit.

A férfiak egy bűnszervezet tagjaiként illegális migránsokat szállítottak el járműveiken a magyar-szerb határ térségéből. Személyenként 1200-2000 euró közötti összegeket fizettek a mások mellett albán, koszovói és palesztin migránsok azért, hogy a bűnszervezet az általuk megjelölt nyugat-európai országokba juttassa őket.

Az első- és másodrendű vádlott “szállító” volt, a harmadrendű vádlott feladata a szervezés volt, utóbbi tartotta a kapcsolatot a bűnszervezet szerbiai tagjaival is.

Az első fokú ítélet szerint a vádlottak egy nemzetközi szinten és hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő, három személynél több tagból álló bűnszervezet tagjaként segítséget nyújtottak ahhoz, hogy külföldi állampolgárságú migránsok Magyarország államhatárát meg nem engedett módon átlépjék. Ennek során a III. rendű vádlott tartotta a kapcsolatot a bűnszervezet szerbiai tagjaival, valamint biztosította társainak az embercsempészéshez szükséges anyagi, tárgyi és személyi feltételeket.

Az I. és a II. rendű vádlottak feladata az volt, hogy a III. rendű vádlott által biztosított feltételek révén a szerb-magyar zöldhatáron Tiszasziget és Kübekháza térségében a magyar államhatárt meg nem engedett módon és gyalogosan átlépő külföldi állampolgárokat szállítóként az Európai Unió belsejébe eljuttassák. Ennek érdekében a migránsokat úti céljuk alapján jobb illetve balkarjukon szalaggal látták el, és ennek megfelelően történt Magyarországon továbbszállításuk is. A migránsok a bűnszervezet ismeretlenül maradt tagjainak személyenként 1.200-2.000 euró közötti összeget fizettek azért, hogy őket a megjelölt országba eljuttassák. A vádlottak a bűnszervezet tagjaként vagyoni haszonszerzés céljából, az I. és a III. rendű vádlott rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el bűncselekményeiket.

Így 2010. november 14-én kora reggel a II. rendű vádlott a III. rendű vádlott megbízásából és az által biztosított szlovák rendszámú személyautóba Tiszasziget térségében felvett négy albán és egy koszovói migránst, akik a határt a bűnszervezet segítségével nem megengedett módon lépték át. Ugyanebben az időpontban az I. rendű vádlott a III. rendű vádlott megbízásából és az általa biztosított, szlovák rendszámú kisteherautó zárt rakterébe mintegy 10 külföldi állampolgárságú migránst vett fel, akik szintén meg nem engedett módon lépték át a magyar határát.

Az I. és a II. rendű vádlottak a szállított személyekkel együtt Tiszasziget térségéből elindultak Szeged felé, azonban a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei a II. rendű vádlottat Szőregen igazoltatták, és meglátva a menekülteket, a II. rendű vádlottat letartóztatták. Az I. rendű vádlott az által szállított személyeket az eljárás alatt ismeretlenül maradt helyen és időben kirakta.

2010. november 17-én kora reggel az I. rendű vádlott a III. rendű vádlott megbízásából és az általa biztosított anyagi feltételek révén, a III. rendű vádlott által rendelkezésére bocsátott szlovák rendszámú kisteherautóba Kübekháza térségében 16 koszovói és 2 palesztin állampolgárt vett fel, aki a határt szintén nem megengedett módon lépték át. Az I. rendű vádlott a 18 migráns személlyel együtt elindult Szeged felé, de Szőregen közúti ellenőrzés során a határrendészek elfogták.

Ez utóbbi elfogáskor az I. rendű vádlott az útlevelében 500 eurót adott át a vele szemben intézkedő rendőröknek, azért, hogy az intézkedéstől tekintsenek el, és őt engedjék szabadon tovább. A rendőrök, mint hivatalos személyek, az adott jogtalan előnyt nem fogadták el, és az I. rendű vádlottat a migránsokkal együtt előállították – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik