Belföld

Díszkivilágítást is kínál majd az Art Hotel

Az ütemtervet tartva épül Szeged új szállodája, a közel hetven szobás Art Hotel a Somogyi könyvtár szomszédságában. Nyitás ez év végére várható.

Ha minden az előre elgondoltak szerint halad, Szeged belvárosának egyik legforgalmasabb, a turisták által is gyakran látogatott körzete egyetlen év alatt formálódik át a XXI. század igényei szerint. A Dugonics tér rekonstrukciója – ahogy mondani szokták – „gőzerővel” beindult. Míg a Dóm tér közelében, a Somogyi könyvtár háta mögött már a homlokzat burkolását végzik az építők Csongrád megye legnagyobb turisztikai beruházásán, az Art Hotel kialakításán – az egykori sörkert helyén.

Bővíthető mélygarázs, a város szolgálatában

– A 7500 négyzetméteres hasznos alapterületű, négycsillagos szálloda tulajdonképpen egy többfunkciós kulturális, szórakoztató központot lesz – mondta el Cserhalmi Júlia, az építkezést finanszírozó Somogyi Udvar Kft. egyik vállalkozásának, a Zoll-Platz Kft-nek többségi tulajdonosa.

Mint arról már írtunk, a szállodát a városszerte ismert nagyvállalkozó, a Szeged Beton vízilabda klubjának tavaly elhunyt elnöke, Körtvélyessy Péter álmodta meg, és a rendkívül kreatív üzletember valóban mindent megtett azért, hogy az álomból szép valóság szülessen – győződhettem meg magam is, amikor Cserhalmi Júlia, Körtvélyessy Péter özvegye a napokban körbevezetett az immár egyre szebb arcát mutató építkezésen.  Az épület alatt például egy olyan mélygarázst alakították ki, amely bővíthető, és ha a város úgy gondolja, hogy a parkolási gondok megoldása érdekében a szállodával szembeni kis tér alá is mélygarázs építtetne, ennek máris megteremtődött az alapja. Ugyanis a hotel mélygarázsa a Somogyi utca útteste alatt „kinyújtózkodhat“, vagyis 53 autót befogadó szállodai parkoló – amit egyébként egyes időszakokban a város is használhat majd -, több tucat új hellyel bővülhet.

A Somogyi utcai fronton szintén a várost is szolgáló öt üzlethelyiséget alakítanak ki, míg az épület másik oldalán, az egykori közvécé helyén már áll a leendő kávézó és söröző vasbeton szerkezete, ami alá az új illemhelyet rejtik.

Közel hetven szoba, konferenciaterem, és …

Az épületben lesz – többek között – 120-150 személyes konferenciaterem, és bár az építmény a Somogyi utcából nézve kétemeletesnek tűnik, a hotel tulajdonképpen ötszintes. Így a közel hetven szoba mellett például nyílik egy különleges, szintén a város polgárai által is igénybe vehető welness-központ, ami a szálloda tömb úgynevezett pengeépületének tetején kínálja szolgáltatásait. Tehát az ott relaxálók egy üvegfalon át magában a Dómban gyönyörködhetnek. Azt pedig, hogy étterem, söröző is várja a vendégeket, talán nem is kell hangsúlyozni.

– Olyan ablakrendszert építünk be a hotelbe, amely alkalmas lesz arra, hogy mindig az alkalomhoz illő díszkivilágítást kapjon az épület. Nem „lasvegas-os” hivalkodásra törekszünk, hanem olyan látványélményre, ami pontosan illeszkedik Szeged belvárosának hangulatához. Egyébként ez igaz a hotel minden homlokzatának burkolására is. Olyan téglaburkolatot kap az épület, ami, ha nem is egyezik meg a Somogyi Könyvtáréval, de mindenképpen jelzi, hogy egy egységes, összeillő tömbként kezeljük a két épületet, sőt magát a Dóm teret is – mondta el Cserhalmi Júlia.

Híres sportolók szoborcsarnoka

A díszítő téglákat már javában építik be a munkások, számos ablak a helyére került, és az épületen belül egyre több fal jelzi, milyen keretek között mozoghatnak majd az ide látogatók – láthattam látogatásom során. Amikor azt is megtudtam: az Art Hotel – amelynek szobáiból, teraszairól eddig soha nem látott szegedi panorámában gyönyörködhetnek a vendégek – ez év november elején építészetileg elkészül, és a berendezést követően decemberben már fogadhatja a látogatókat.

De a beruházásra még ekkor sem mondják majd azt, hogy teljesen befejeződött. Ugyanis Körtvélyessy Péter a Dóm téri, a nemzet nagyjainak emléket állító panteon mintájára megálmodta a híres magyar sportolók „szoborcsarnokát” is, ami az Art Hotel külső frontján, valószínűleg a Somogyi Könyvtár és a hotel közötti új utcában kapna helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik