Belföld

Ismét Szőregre várják a rózsák szerelmeseit

rózsaünnep (rózsaünnep szőregen, )
rózsaünnep (rózsaünnep szőregen, )

A hétvégén három napra újra Szőregre várják a rózsák szerelmeseit, a sok százezer virággal feldíszített településen kiállítások, koncertek fogadják a vendégeket.

Több mint egy évtizede az első rózsaünnepet a százhúsz éves szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg. Bár az idei már a tizennegyedik rendezvény, a fesztivál továbbra is társadalmi összefogással megvalósuló közösségi program maradt, miközben az évek során az ország egyik legnépszerűbb virágünnepévé vált, amely messzi földről a Szegedhez tartozó településrészre vonzza a vendégeket.

Dévényi Diána, a Tömörkény István Művelődési Ház vezetője az MTI-nek elmondta, hogy idén a feketét választották az ünnep színévé. Ahogy a korábbi esztendőkben a fehér vagy a sárga rózsát igyekeztek a középpontba helyezni, most a különleges, feketébe hajló sötétvörös színű tearózsahibridből, a black baccarrából láthatnak majd többet a virágkötészeti bemutatón és a képzőművészeti alkotásokon.

A péntek délután kezdődő fesztiválon többek között fajtabemutató, rózsavásár, koncertek, néptáncbemutató és utcabál szórakoztatja az érdeklődőket. Az egyik tárlaton az érdeklődők előtt feltárulnak a rózsák titkai, szombat délelőttől pedig a vendégeket szakavatott vezetők a virágkertészet hagyományaival is megismertetik a környező rózsaföldeken.

A leglátványosabb eseménynek a szombati esti karnevál ígérkezik, amelyen több tucat, rózsákkal feldíszített lovasfogat, hintó, homokfutó vonul fel. A menetben részt vevők a hat kilométeres út során több tízezer szál rózsát osztanak szét a nézők között.

Ezt követően derül ki, hogy kik nyerik a Virágos Szőregért díjakat, amelyet idén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ad át. Az elismeréssel a település legszebb elő- és belsőkertjeit díjazzák. A versengésnek szemmel látható jelei vannak Szőregen, az utcákat járva sok ház előtt pompáznak virágok, köztük természetesen rózsák is.

A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum.

Szőregen és környékén csaknem száz hektáron termesztenek rózsát, és ez a munka mintegy 250 családnak jelent megélhetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik