Belföld

Ki lehet az Orbán-kormány Schumachere?

traffipax (traffipax)
traffipax (traffipax)

A Blikk szerint 63 bírság is bizonyítja, hogy valóban gyors tempót diktál a kormány.

Az üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) szerint az állami autókat tavaly augusztus óta tiltott helyen parkolásért 90 ezer, gyorshajtásért összesen 2,3 millióért büntették meg. A szabálytalanságokért nem mindig a „fejesek” felelősek, de azt személyiségi jogok miatt nem árulták el, kik jártak tilosban.

Így azt sem tudni, ki a kormány „Schumachere”, aki 90 ezer forintért lépett a gázra. A gyorshajtásokból szerencsére nem lett nagyobb baj. Három karambol volt ugyan, de egyik sem a sebesség miatt. Kétszer parkolásnál húzták meg a kocsikat, egyszer a jeges úton csúsztak egy virágládának.

A Blikk tavaly augusztusi felmérése óta az állami vezetők óvatosabbak lettek. Akkor a kabinet megalakulásától kezdve hét autót is meghúztak, illetve megtörtek. Viszont magabiztosabbak a kormány mögött, hiszen akkor még csak feleennyi gyorshajtási bírságot kaptak – emlékeztet a lap.

Mint korábban megírtuk, legutóbb a belügyminiszter parkolt a tilosban, ráadásul mozgássérült helyen.Pintér Sándor akkor azt ígérte, elszámoltatja a sofőrt. A Jobbik képviselője, Volner János akkor arra is kíváncsi volt, Kósa Lajos felszólítja-e az érintettet, hogy fél évre adja vissza a kormányzati autót.

Volner arra utalt, hogy a Fidesz ügyvezető alelnöke a TV2 reggeli műsorában kijelentette: fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik