Belföld

L. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár

L. Simon Lászlót kérte fel Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a kultúráért felelős államtitkári posztra szerdán. L. Simon László elfogadta a megbízatást.

L. Simon László 1972-ben született Székesfehérváron. 1996-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanárképző Főiskolai Karán magyar-történelem szakos tanári oklevelet, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett, 1998-tól PhD ösztöndíjas volt. 2008-ban a Károly Róbert Főiskola szőlész-borász mérnöki karán fejezte be tanulmányait, ezzel egy időben az Eötvös József Főiskolán kulturális menedzseri képesítést szerzett.

1998 és 2004 között a Fiatal Írók Szövetsége elnöke, 2004-től 2010-ig a Magyar Írószövetség titkára volt.
A Fejér megyei Közgyűlés Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke 2006 és 2010 között, 2009-2010-ben a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségi tagjaként tevékenykedett. A 2010-es országgyűlési választásokon a Fidesz egyéni jelöltjeként Fejér megye 4. választókerületéből szerzett mandátumot, azóta az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. 2011-től a Nemzeti Kulturális Alap elnöke.

L. Simon László verseket, esszéket, tanulmányokat, fotókat publikál. 2004-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, költészete elismeréseként 2007-ben József Attila-díjat kapott. Tíznél is több könyve jelent meg, legutóbb az idei Ünnepi könyvhétre az elmúlt évek elsősorban képzőművészeti tárgyú írásaiból válogató Szubjektív ikonosztáz című esszékötet.

Szőcs Géza, a kultúráért felelős eddigi államtitkár szerdán kérte felmentését az emberi erőforrások miniszterétől. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményben fogalmazott, több szempont szól amellett, hogy “változtassak és más feltételek közt próbáljam tovább szolgálni az eddig fontosnak tartott értékeket és ügyeket”.

Szőcs Géza az általa az elmúlt két évben vezetett államtitkárság eredményei között említette az uniós elnökség fél évét, az 1956-os Intézet és a Concerto Budapest zenekar fennmaradását, a 2011-es Liszt-év programsorozatát és a magyar politika ázsiai nyitásában játszott fontos szerepet.

Emlékeztetett arra, hogy a kulturális államtitkárság az egész kormányzaton belül a legsikeresebben vett részt az uniós pályázatokon; többek között megteremtették a magyar kultúra digitális átállásának alapjait, és megkezdték az új múzeumi negyed előkészítését. A leköszönő államtitkár kiemelte: mindig az általa helyesnek vélt ügyeket támogatta, nyilvános megszólalásaiban “szabadon gondolkodó énjének” adott hangot: kiállt a megvádolt filozófusok mellett vagy József Attila szobrának áthelyezése ellen, ahogy megvédte Csurka István író munkásságát, és szót emelt azért, hogy az erdélyi magyar közösség jogvédelmében egykor fontos szerepet játszó Tamás Gáspár Miklós állami elismerést kapjon életművéért.

“Ha azt véltem helyesnek, hogy ne változzon a Nemzeti Színház igazgatója, emellett érveltem. Ha elfogadhatatlannak láttam, hogy Nyirő Józseftől – akinek egyetlen könyvében sem találtam egyetlen embertelen, emberellenes, uszító, gyűlölködő mondatot sem – meg akarják tagadni a végtisztességhez való jogot is, ennek megfelelően cselekedtem. És mindezt nem ide-oda cikázva ellentétes politikai pólusok között, hanem saját morális és esztétikai megfontolásaim egyenesvonalú logikájának mentén” – tekintett vissza Szőcs Géza.

Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta Szőcs Géza lemondását, egyben felkérte, hogy a továbbiakban miniszterelnöki főtanácsadóként végezze tevékenységét – tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
Havasi Bertalan hozzátette: Szőcs Géza munkájára minden kulturális kérdésben számít a miniszterelnök, különös tekintettel a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet ügyeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik