Belföld

Brüsszel célba vette a Közgépet?

közgép (közgép zrt, )
közgép (közgép zrt, )

Levelet kapott a kormány az Európai Bizottságtól melyben arra vár választ a testület, hogy igaz-e, hogy magyar és külföldi cégeket esetenként indokolatlan, szándékosan diszkriminatív feltételek beillesztésével zárnak ki közbeszerzésekből – írta a Vasárnapi Hírek június 10-ei számában brüsszeli forrásaira hivatkozva.

Kapcsolódó cikkek

A levél – a lap állítása szerint – a regionális forrásokért felelős főigazgatótól érkezett a kabinethez. Az újság úgy tudja, választ várnak arra is, mi az oka annak, hogy egy – a levélben meg nem nevezett – céget feltűnően sok pályázat nyertesének hirdetik ki. Magyarázatot kell adni a kormánynak arra is, igaz-e, hogy ennek a bizonyos cégnek korábbi vezető munkatársai ma kormányzati pozícióban a közbeszerzésekre is döntő befolyással bírnak – olvasható a Vasárnapi Hírek cikkében.

A lap úgy tudja, a bizottságot aggasztja, hogy a hazai közbeszerzések között feltűnően sok olyan van, amelyeken csak egyetlen cég indul, és gyakorta megesik, hogy nem a legkedvezőbb ajánlatot nyújtó céget hirdetik ki győztesnek a pályázaton. A Vasárnapi Hírek szerint lényegében a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának, Simicska Lajosnak a tulajdonában lévő Közgép Zrt. ügyében kelt levélre a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban már készül a válasz.

A hírt a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció is kommentálta. Mint Orbán Viktornak szánt csütörtöki levelükben emlékeztetnek:– a párt az OLAF-hoz, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalához fordult azzal a bejelentéssel, hogy a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt. megmagyarázhatatlanul sok közbeszerzési eljárásból kerül ki győztesen, gyakran nem is a legkedvezőbb ajánlattal. Az OLAF vizsgálatot indított, amelynek során munkatársai május közepén a Közgép Zrt. budapesti székházában is vizsgálódtak.

A DK ezzel kapcsolatban egy sor kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz. Többi közt arra kíváncsiak, hogy valóban érkezett-e „Közgép-levél” a kormányhoz, elkészült-e a válasz, és helytálló-e az az ugyancsak brüsszeli forrásból származó értesülés, hogy az EU-IMF hiteltárgyalások megkezdését is jelentős mértékben hátráltatja a közbeszerzések esetében fölmerült korrupciógyanú?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik