Belföld

Vakáció: félszázezren buknak

iskola (iskola, )
iskola (iskola, )

Több mint másfél millió gyerek kapja meg a bizonyítványát a tanév végén, közülük több százezren megbuknak egy vagy több tárgyból. Ők is élhetnek a javítóvizsga lehetőségével. Évente 45-50 ezer diáknak azonban ez sem sikerül.

Felmérések szerint többszázezer tanulót osztályoznak le elégtelenre egy vagy több tantárgyból a tanév végén. A hatályos jogszabályok értelmében már az alsó tagozatban is (újra) lehet buktatni. Ha a tanuló valamilyen tárgyból elégtelen osztályzatot kapott, javítóvizsgát tehet. A nevelőtestület csak akkor utasíthatja évfolyamismétlésre, ha ott is megbukott. Ez a statisztikák szerint évente 45-50 ezer gyermeket érint.

A javítóvizsgát általában ugyanabban az iskolában, ugyanannál a tanárnál teheti le az érintett diák, akinél tanulta az adott tárgyat. Ám van lehetőség ennek elkerülésére is. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) felhívja a figyelmet arra, hogy a tanuló – a szülő aláírásával – a bizonyítvány átvételét követő tizenöt napon belül kérheti, hogy független vizsgabizottság előtt javítózhasson. Ezt a nevelőtestület nem tagadhatja meg, akkor sem, ha a tanuló kettőnél több tárgyból bukik. Ez akkor lehet „menekülési útvonal” például, ha a pedagógus nem a tanuló tényleges teljesítményét, hanem annak a magatartását értékeli szaktárgyi elégtelennel. Így nem az iskola dönt a tanuló végleges osztályzatáról, hanem a bizottság.

Bukásmentes iskola
„Ma a Műegyetemen mérnök-informatikus hallgató az az egykori tanítványom, akit negyedikig minden évben megbuktathattam volna írásból, annyira lassan tanulta a betűket. Viszont matekból látszott, hogy nagyon tehetséges. Ha megbuktatom, akkor mit teszek? Azt üzenem neki, hogy köszönöm, nem kell tovább nekem. Visszakerül elsőbe, kiszakítom a biztonságot adó környezetéből. Újra elkezdik a betűket, még mindig nehéz a betűtanulás, matekból újra rakja a kis korongokat, pedig többet tud, mint egy harmadikos. Látszik, hogy nem megoldás a buktatás. Negyedikre végül megtanult írni, matekból pedig szárnyalt. Egyébként ne felejtsük, az a gyerek, aki háromszor járja az elsőt, túlkorosként ül majd a felső tagozatban, és nem tudunk vele mit kezdeni. Magatartászavart produkálhat, fegyelmezetlenné, agresszívvá válhat” – mondta Lányi Marietta, a Gyermekek Háza vezetője. Az iskolában a megalapítása óta nem volt buktatás.
A teljes cikk>>

MSZOE megfigyelései szerint a végzős évfolyamokon (8., 12.) a bukások száma alacsonyabb a többi évfolyamnál, mert sokszor „elvtelenül átengedik a nehezebben kezelhető tanulót a nyolcadik évfolyam végén vagy a szakmai vizsgán, hogy megszabaduljanak tőle”. Ugyanakkor előfordul, hogy az középfokú iskola azért „buktat le” néhány tanulót, hogy az új kilencedik évfolyamon meglegyen az indításhoz szükséges létszám.

Előfordul, hogy egy tanuló teljesítménye a sok hiányzás miatt nem értékelhető. A hiányzás lehet igazolt és igazolatlan. Ha a kettő együttesen meghaladja a 250 órát, a gyerek osztályozóvizsgát tehet. Ezt a nevelőtestület akkor tagadhatja meg, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz tanórai foglalkozást, és az iskola eleget tett a jogszabályban meghatározott értesítési kötelezettségének.

Az MSZOE külön felhívja a figyelmet arra, hogy a tanuló bizonyítványának kiadását az iskola semmilyen indokkal nem tagadhatja meg a tanév végén (tartozás esetén sem).

A 2011/2012-es tanév pénteken, június 15-én zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik