Belföld

Kirúgták a mocskos IMF-ező szakértőt

vonat(i) (vonat, vasút, máv)
vonat(i) (vonat, vasút, máv)

A közlekedési szakértő egy rejtett kamerás felvétel tanúsága szerint vasúti vonalbezárások lehetőségéről beszélt egy háttéregyeztetésen, és hogy mindezt a „büdös, mocskos” IMF-re lehet majd kenni.

Hétfő délelőtt elbocsátották a Közlekedéstudományi Intézetnek azt a munkatársát, aki – bár arccal nem szerepel rajta – a főszereplője volt annak a videofelvételnek, amely az állami vasúttársaság, a VDSZSZ vasutas szakszervezet, valamint a közlekedést felügyelő fejlesztési minisztérium képviselőinek pénteki egyeztetésén készült. A dolgozót Dóka Gábornak hívják, a fejlesztési minisztérium háttérintézményének, a KTI-nek a vasúti közlekedési vezető szakértője – írja az Index.hu.

Dóka annyit közölt: a munkáltatója – arra hivatkozva, hogy megrendült benne a bizalma – a mai napon megszüntette a munkaviszonyát. Hozzátette: köszöni ezt a VDSZSZ-nek, amiért inkorrekt módon közzétette ezt a videót, és azoknak is, akik hírt adtak róla.

A VDSZSZ pénteken tette fel oldalára azt a felvételt, amely a menetrendi struktúráról, vagyis esetleges további járatritkításokról is szóló, aznapi egyeztetésen készült. A megbeszélésen Dóka Gábor többek között arról beszélt, hogy ha őszre elfogyna a közösségi közlekedésre szánt költségvetési pénz, akkor lehetséges, hogy „még további vonatritkításra és igenis vonalbezárásra kerül sor”. Azt is mondta, hogy Völner Pál, az NFM egy államtitkára zárt körben arról beszélt: „majd akkor, ha lehet kire fogni a vonalbezárásokat, akkor igenis meg fogják lépni […]  Amikor az IMF-tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke, azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat”.

Az egyeztetésen a minisztérium képviselője is azt állítja, egyes felújítások kapcsán nem tudják elérni, hogy a praktikus szempontok érvényesüljenek a döntéseknél. A szakszervezeti vezetők szerint ez felveti a hűtlen kezelés gyanúját, a tárca képviselője ezt nem cáfolja, de úgy véli, ez nem minisztériumi kompetencia.

Szombaton a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elhatárolódott a felvételen szereplőtől, „annak a nyilatkozatnak a tartalmától és stílusától, amely a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által az interneten közzétett, rejtett kamerával készült felvételen hallható. Az elhangzott nyilatkozat nem NFM-alkalmazottól származik” – mondták akkor.

Az Index viszont jelezte: a szakértő menetrendi kérdésekben hivatalosan is a tárca képviselője, még akkor is, ha közvetlenül nem a minisztérium alkalmazottja.

Maradnak a mellékvonalak

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi.A tárca közleményében visszautasította azokat a kijelentéseket és nyilatkozatokat is, amelyek a minisztérium vezetőinek szavahihetőségét kérdőjelezik meg.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasította azokat a valótlan állításokat is, amelyek az egyes vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban a felvételen és a sajtóban elhangzottak, és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak.

MSZP: leváltás és vizsgálat kell

A szocialisták a szaktárca vezetőinek leváltását követelik, valamint vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a minisztériumnál és a MÁV-nál folyó gyanús, a hűtlen kezelésre utaló ügyek kivizsgálására – közölte Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese.

Fidesz-frakció: felfújt ügy

A nagyobbik kormánypárt az elmúlt években következetesen a vasúti szárnyvonalak újranyitása, nem pedig azok bezárása mellett tette le a voksát, és ezt az álláspontját továbbra is fenntartja a kormánypárt – jelentette ki Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.

Úgy látja, kissé felfújták az ügyet, ezért az a frakcióülésen sem került szóba. Szerinte ha valaki butaságot beszélt, nem lehet felelősségre vonni azt a felettesét, aki esetleg nem tudott róla, csak akkor, ha a vezető nem vonja felelősségre az alkalmazottját.

Megjegyezte: a MÁV-nak úgy kell hatékonyabban működnie, hogy az nem a kistelepülések rovására történik, hanem a vasúttársaság belső működését kell inkább górcső alá venni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik