Belföld

Már nappal is jönnek az afgán menekültek

16 határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség közös járőrei szombaton néhány óra leforgása alatt.

A kora délutáni órákban az Újszentiván belterületét ellenőrző közös járőrpár hat férfira lett figyelmes, akiket intézkedés alá is
vont – monda el a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint kiderült, valamennyien afgán állampolgárok, akik nem tudták igazolni magukat. Előállításuk után kiderült, hogy közülük négyen már megpróbálkoztak tiltott módon a schengeni övezetbe jutni, ezért velük szemben őrizetbe vételük mellett büntetőeljárás indult. Társaikat hamarosan kitoloncolják Szerbiába.

Az éjszakai órákban a stabil hőkamera jelezte, hogy Röszke külterületén, az úgynevezett Bivaly-telepnél nagyobb csoport mozog. Az ügyelet azonnal a helyszínre irányította a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársait, akik 10 főt fogtak el. Valamennyien afgán állampolgárok voltak, akik nem sokkal korábban illegálisan lépték át a zöldhatárt. Egyikőjük már beutazási és tartózkodási tilalom alatt állt, ezért ő a négy korábban elfogott társához hasonlóan bűnügyi őrizetbe került, míg kilencen kitoloncolásukra várnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik