Belföld

Módosítják a köznevelési törvényt

Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)
Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)

Egy-két ponton várhatóan módosítani kell az új köznevelési törvényt - mondta Hoffmann Rózsa.

Az oktatási államtitkár az MR-1 Kossuth rádió Ütköző című műsorában pénteken Hiller István korábbi szocialista oktatási miniszterrel vitázott. Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy “szándékosan kerettörvényt alkottak”, amelyet most töltenek meg tartalommal, most dolgoznak a végrehajtási rendeleteken. Látszik, hogy a jogszabályt egy-két ponton módosítani kell, mert a később lezajlott egyeztetéseken kiderült, a jogszerűséget, törvényszerűséget így lehet tartani – tette hozzá.

“Ezt nem tartom hibának, ez eléggé természetes, egy ilyen nagy rendszer átalakításához ideális esetben kellett volna tíz év, de nem volt tíz évünk, mert a közoktatás eredményei sok területen adtak aggodalomra okot” – közölte az államtitkár.

Hiller István úgy fogalmazott: “következetlenséget látok, a következmények felmérésével komoly gondok vannak”. Azt ugyanakkor dicsérendőnek nevezte, hogy a kormányzat belátta, “amit elfogadtak nagy dérrel-dúrral decemberben, az így nem jó, nem tud működni”.

Hoffmann Rózsa az állami szerepvállalás növelésével összefüggésben elmondta: egy iskolafenntartó intézmény, központ létrehozásán dolgoznak, amely független lenne a kormányhivataloktól, és az olyan hatósági feladatok, mint például az ellenőrzés, az érettségiszervezés, maradnak a kormányhivataloknál. Erre azért van szükség, hogy az irányítás és az ellenőrzés ne keveredjen, és az átalakítás elméletileg nem jár iskola-összevonásokkal – jegyezte meg.

Hiller István a tervezett iskolafenntartó központ létrehozása kapcsán azt mondta: ez orwelli terv, elképesztő, működésképtelen, rossz. Szerinte a megaintézet létrehozása legalább 2-3 milliárdba kerül. Az oktatási államtitkár azonban ezt cáfolta, elmondása szerint ennek nem lesznek többletköltségei.

Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy egyértelműen jobban járnak a pedagógusok az életpályamodellel, az átlagosan 50-60 százalékos növekedést ígér, mindenkinek lényegesen emelkedik majd a bére. A kormányban megvan a szándék arra, hogy előteremtse a szükséges forrásokat – mondta.

Az államtitkár a pedagógusnapi szakszervezeti tüntetést politikai akciónak nevezte, és kijelentette: nem halasztják el az életpályamodell bevezetését; a kiinduló bér a minimálbér 180, illetve 200 százaléka, és háromévenkénti előrelépést rögzít a törvény.

Hiller István szerint az elmondottak forrása legalább 280-300 milliárd forint, ez több pénzt igényel, mint a 2011-es költségvetési tartalék. Ennyi többletforrás beépítését ugyanakkor irreálisnak nevezte a korábbi tárcavezető. Azt kérdezte: egyeztetett-e erről az oktatási államtitkár Matolcsy György gazdasági miniszterrel?

Hoffmann Rózsa azt mondta, a 280 milliárdot “nem írja alá” (azzal nem ért egyet), a számok szerinte nagyon különbözőek. Azt vállalja – folytatta -, hogy ez az életpályamodell 2013 szeptemberében elindul a megnevezett kondíciókkal. Azzal kapcsolatban, hogy egyeztetett-e erről, közölte: a törvényt az egész kormány jóváhagyta, és annak tagja a gazdasági miniszter is, aki jelen volt az adott kormányülésen, és érvelt is mellette.

Hiller István szerint a költségvetésben egyelőre nem ezt látni. Önmagában az, hogy egy életpályamodellre úgy készülnek, hogy a számokkal nincsenek tisztában, kétségbe vonja ezt az egészet – vélte.

Az oktatási államtitkár a felsőoktatási férőhelyek újraelosztásáról napvilágot látott értesülésről azt mondta: nincs szó errről. Nem jelentkeztek elegen a természettudományos és a műszaki felsőoktatásba, ezért dolgoznak azon, hogy mi történjen azokkal a helyekkel, amelyeket esetleg nem töltenek be. Több variáció vetődött fel, a kormány fog ismét dönteni, nem szeretnék, ha üres helyek maradnának – jelezte.

Hiller István közölte, rektorok, oktatáspolitikusok is elmondták, hogy a felsőoktatási felvételi rendszer és férőhelyek kiosztása életidegen. Hozzátette: nem fogják tudni betölteni a helyeket, miközben 53.500-ról 32.300-ra csökkentették azok számát egy év alatt, és még így sem jelentkeztek elegen. Azt javasolta, hogy másodfelvételit hirdessenek, mert ellenkező esetben diákok tízezreitől veszik el a lehetőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik