Belföld

Elítélték a drogdílereket Szegeden

A Szegedi Ítélőtábla csütörtökön három férfit ítélt el Hollandiából származó kábítószerrel való kereskedelem miatt.

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki Hollandiából származó kábítószerrel, többi között hasissal és speeddel kereskedett; társa hét év három hónapot, a vevő öt évet kapott.

A jelenleg 36 esztendős – egy korábbi bűncselekmény miatt jogerős büntetését töltő – békésszentandrási Sz. György és 32 éves társa, L. András 2010 júniusában Hollandiából mintegy 200 gramm hasist is tartalmazó gyantaszerű anyagot és 300 gramm speedtartalmú port hozott be.

A drogot előbb a fiatalabb férfi szarvasi lakására vitték, majd Sz. György a kábítószert egy miskolci lakosnak, az ügy 21 éves harmadrendű vádlottjának, Cs. Péternek értékesítette. Az adásvételt a borsodi város egyik játszóterén bonyolították le, mivel a vevőnek nem volt elég pénze, biztosítékként átadta Breitling 1884 típusú karóráját. Később azonban kiderült, hogy a férfi becsapta üzletfelét, a luxusóra ugyanis hamisítvány volt.

Öt nappal a drog átadása után a hatóságok a kábítószert lefoglalták a harmadrendű vádlott lakásán. Másnap a két Békés megyei férfi otthonát is átvizsgálták a rendőrök, és ott kábítószert és azok előállításához szükséges anyagokat foglaltak le.

A táblabíróság Sz. Györgyöt és L. Andrást kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért jogerősen kilenc, illetve hét év három hónap fegyházbüntetéssel sújtotta. Cs. Péter öt év börtönt kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik