Belföld

Ellehetetlenítik a részönkormányzatokat?

A Fidesz szerint szándékosan ellehetetleníti a részönkormányzati körzeteket a szegedi MSZP.

A Fidesz helyi szervezete szerint szándékosan lehetetleníti el a részönkormányzatokkal rendelkező körzeteket a szegedi MSZP azzal, hogy a pénzügyi döntések tárgyalásakor a szavazás előtt kivonulnak a bizottsági ülésekről. Juhász Gyula önkormányzati képviselő azt mondta: a körtöltésen lévő kapcsolt településeken, így Dorozsmán, Tápén, Szentmihályon és Szőregen is, több alkalommal előfordult már, hogy a lakosság életminőségét javító beruházások elhúzódtak a döntésképtelenség miatt.

Az előző ciklusokban, most és a jövőben is egyaránt fontos minden szegedi az MSZP-nek, és a város vezetésének – reagált az ügy kapcsán közleményben Kozma József.  Az MSZP-s önkormányzati képviselő szerint csatornát, utakat, művelődési házakat, közvilágítást kaptak a kiskertes övezetek. A paneles városrészekben pedig városrészi és panelfelújításokat hajtottak végre, míg a belvárosban megújult a Kölcsey utca, a Reök előtti tér, a Gutenberg utca, hamarosan pedig megújul a Dugonics és az Árpád tér is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik