Belföld

Egyelőre rejtély, miért futottak el az arab sakkozók

A Szeged24 információi szerint a Szegedi Nyomozó Ügyészség vizsgálja a szombaton megvert két arab sakkozó elleni támadás körülményeit.

Egy bordatöréssel kórházban ápolt egyesült arab emírségekbeli sakkozó azt állítja, hogy rendőrök bántalmazták szombatra virradóra Szegeden. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn a Szeged24 érdeklődésére elmondta, hogy Szaúd Mohamed Al-Marzúki (Saud Mohammed Al Marzooqi) feljelentésében az áll, hogy egy szintén az emirátusokból érkezett fiatal sakkozóval sétáltak vacsora után Újszegeden, a Szent-Györgyi Albert utcában, amikor egy gépkocsi meg akarta őket állítani. Ők elmenekültek, ám autóval üldözőbe vették őket, és miután utolérték, a járművel utazó határrendészek mindkettejüket bántalmazták – állítja a feljelentő.

A férfi bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekmény miatt tett feljelentést. A Szegedi Nyomozó Ügyészség vizsgálja, hogy a sakkozó sérülései a “kétségtelenül megtörtént rendőri intézkedés” során vagy korábban keletkeztek-e, és azt is, hogy az egyenruhások megfelelően igazolták-e magukat. Az ügyészségnek három napja van a döntésre, hogy indít-e nyomozást az ügyben – közölte Szanka Ferenc.

Az esetről beszámoló The National című, Abu-Dzabiban szerkesztett lap szerint Szaúd Mohamed Al-Marzúki a tizennyolc éves Szálim Abdur-Rahmánt (Salim Abdulrahman) kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra.

A Szeged24 úgy tudja, hogy Lékó Péter vasárnap az SZTE Új Klinika épületében meglátogatta a sérült sakkozót, ám a szegedi nagymestert eddig nem sikerült telefonon utolrnie a szerkesztőségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik