Belföld

Filozófusügy: Az értelmiség megfélemlítése volt a cél?

Bocsánatkérésre szólítja fel az Oktatói Hálózat mindazokat, akik részt vettek a tudósok elleni lejárató kampányban.

Megelégedéssel fogadta az Oktatói a Hálózat a hírt, miszerint a BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az úgynevezett „filozófusüggyel” kapcsolatos másfél évvel ezelőtt indított nyomozást.

A vizsgálat lezárult, de a történet ezzel nem ért véget – írja közleményében a szervezet. Az Oktatói Hálózat a tudomány és a felsőoktatás autonómiája, valamint a véleményszabadság és a jogbiztonság alapvető értékeinek védelmében tiltakozik az ellen, ami a tudósokkal történt. Álláspontjuk szerint egyértelmű, hogy a történtek hátterében politikai szándékok húzódnak meg.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos képtelen vádakra alapozott feljelentése és az azt kísérő rágalomhadjárat elsősorban olyan tudósok és egyetemi oktatók lejáratására irányult, akik kritikus értelmiségiként bátran véleményt nyilvánítottak nemcsak a jelenlegi, hanem a korábbi politikai hatalommal szemben is. A kormánybiztos és néhány sajtóorgánum összehangolt tevékenysége egyértelművé tette, hogy a politikai hatalom az értelmiség egészének a megfélemlítése céljából próbált a tudomány belügyeibe beavatkozni – véli az OHA

A szervezet ezért felszólítja mindazon személyeket, sajtóorgánumokat és intézményeket, akik és amelyek ebben az eljárásban részt vettek, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot az igaztalanul meghurcolt filozófusoktól.

A filozófusbotrány másfél évvel ezelőtt robbant ki, amikor Budai Gyula hat pályázatot vizsgált meg. Ezek közül kettőnél állapították meg, hogy nem történtek jogszabálysértések, négyben viszont feljelentést tett, mert úgy találta, hogy több olyan külsős cég volt, amelyekhez “kiszervezték” a filozófiai tárgyú pályázatok megvalósítását, pedig – mint mondta – a filozófusok “munkaköri leírásához tartozott”, hogy részt vegyenek ezekben a projektekben.

A jobboldali sajtó – mintegy ráerősítve Budai vádjaira – 2010-11-ben cikksorozatot szentelt a témának. Egy időben már olyan méreteket öltött a filozófusok elleni sajtóhadjárat, hogy a külföldi felháborodás miatt – ezt már a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is szóvá tette. A filozófuspályázatok ügyével kapcsolatban tiltakozást fogalmazott meg a Magyar Filozófus Társaság, valamint a Német Filozófiai Társaság elnöke, volt kulturális szövetségi államminiszter és Jürgen Habermas tiszteletbeli tag is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik