Belföld

Mégsem adóztatják meg a nyugdíjakat

Korábban a kormányszóvivő többször nyilatkozott arról, hogy a 1997. évi LXXXI. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt az akkor kétharmados felhatalmazással rendelkező szocialista-liberális többségű parlament alkotta meg. Eszerint a jövő év január elsejétől a nyugdíjak kiszámításánál a magyar államnak egy új számítási modellt kellene bevezetnie.

Giró-Szász András kormányszóvivő a múlt héten, a HírTv Péntek 8 című műsorában azt mondta, a ’97-es örökség miatt a nyugdíjakat bruttóban kellene elszámolni, ami „semmi mást nem jelent, mint hogy adóval kell terhelni”. Pénteken reggel Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt az MTV-ben, hogy szeretnék módosítani ezt a törvényt.

Mégsem lesz adó

A parlament honlapjára most felkerült javaslat szerint módosítanák a jogszabályt, méghozzá azért, mert a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó szabályozás átalakításával a 2013-as szabályok fenntartása nem indokolt.

A javaslat a jelenleg hatályos nyugdíjszámítási szabályok fenntartását tartalmazza, így a nyugdíjak továbbra is személyijövedelemadó-mentesek maradnak.

Becsapta a nyugdíjasokat a kormány

Közben az MSZP szerint becsapta a nyugdíjasokat a kormány, mivel az alaptörvénnyel jelentősen gyengítették a szociális biztonságot, kidobták az ellátáshoz való jogot. A nyugdíj a törvény alapján bármikor csökkenthető, megszüntethető, folyósítása felfüggeszthető, szociális rászorultságtól teszik függővé – olvasható Korózs Lajos MTI-nek eljuttatott közleményében.

A politikus szerint a korábbi nyugdíjrendszert megszüntették, szétverték, és az ellátáshoz való jog nem eredményez automatikusan nyugdíjat. Az alaptörvény átírta a szerzett jogok rendszerét, egyes nyugdíjakat már külön is adóztatnak – mutat rá Korózs.

“Orbán Viktor kormánya újabb és újabb meggondolatlan intézkedéseivel ”jövőbe mutató ötleteivel” tartja bizonytalanságban a nemzetet a megélhetés minden területén. (…) Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul fejezze be a nyugdíjasok és a nyugdíjhoz közel álló állampolgárok heccelését, zsarolását, kifosztását, jogaik elvételét!” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik