Belföld

Nem késik Kósa Lajos villamosa

Új cég veszi kézbe a kivitelezést, több pénzt kér majd, de 2014-ben rendben átadják a 2-es viszonylatot a megyeszékhelyen.

Mivel a kivitelező konzorcium nem tudta határidőre befejezni a debreceni 2-es villamos pályájának építését, az önkormányzatnak minden bizonnyal új közbeszerzési eljárást kell majd kiírnia. Erről Kósa Lajos polgármester beszélt csütörtöki tájékoztatóján.

Hivatalosan csütörtök éjfélkor jár le a határidő, utána lehívhatják az egymilliárd forintnál magasabb összegű bankgaranciát és napi 10 millió forint kötbért fognak követelni az ATK-Debrecen konzorciumtól. Az új eljárás várhatóan 4 hónapot vesz igénybe, ősszel folytatódhatnak a munkálatok, így a 2014-es átadás sem fog csúszni – tette hozzá a városvezető.

Kósa szerint az építkezés minden bizonnyal drágább lesz, hiszen a 2010-es első kiíráshoz képest a többi között az üzemanyag ára és a minimálbér is emelkedett. Ez azonban az önkormányzatnak nem okoz majd többletköltséget, ugyanis azt kérik majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, hogy adjon több pénzt a projektre.

Megdöbbentek

A kivitelezését végző konzorcium vezető tagvállalata, az Arcadom Zrt. értetlenül áll a városvezetés döntése előtt. A cég közleménye szerint a megrendelő számos feltételét határidőre teljesítették, emellett kifogásolják, hogy a város többször is módosította elvárásait.

Megemlítik, hogy számos tervezési hiányosság gátoljta az előrehaladást, jelentős késéssel kapták meg a munkaterületet, ráadásul a villamoskocsik végleges kiválasztásának elhúzódása miatt nem láthattak hozzá időben a pálya építéséhez.

Az Arcadom ezek után is kész a felmerült kérdések tisztázására és a beruházás levezénylésére.

Terhelt előzmények

A konzorcium 2010 elején nyerte el a munkát, a 2-es villamos nyolc kilométeres vonala a kapcsolódó létesítményekkel 7,5 milliárd forintból épülhet meg. A pályaépítési munkálatok 2010 őszén indultak, ám mint arról a Hír24 már márciusban beszámolt, finoman szólva sem haladtak a tervezett ütem szerint a munkálatok, emellett több mint félmilliárd forintos tartozást halmozott fel a főkivitelező.

Az alvállalkozók egy része a csőd szélére került, amiért nem kapta meg jussát. Március közepén az Arcadom Zrt. megígérte, rendben utal minden érintettnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik