Belföld

Török-magyar kiállítás: A végtelen utazói

A láthatón túli világokba kalauzolják el a nézőket az ismert fehérvári Márfy Gabriella és a török Nalan Kumlali közös tárlatának képei.

Nalan Kumlali a Marmara Képzőművészeti egyetemen festő szakon végzett. Jelenleg Kocaeli városban festészetet tanít, de foglalkozik freskó-, relief-, mozaik-, és üvegfestészettel is. Több csoportos és egyéni kiállítása volt Törökország nagyvárosaiban és Berlinben.

Magyarországon már többször is volt kiállítása: a 2009-es jubileumi 20. Agárdi Művésztelep vendége volt, 2010-ben az Öreghegyi Közösségi Házban, tavaly pedig az esztergomi Kaleidoszkóp Házban tekinthették meg képeit. A jelenlegi kiállítás a Fehérváron élő török-magyar tolmács, Hüseyin Kaygusuz ötlete volt. Most azonban nem egyedül hanem az ismert fehérvári festőnővel, Márffy Gabriellával közösen mutatja be képeit, akit a kiállítás apropóján kérdeztünk.

– Jól tudtunk együtt dolgozni Nalan-nal. Szereti Magyarországot, tervei szerint pedig később még alkotótáborba is elhozza hozzánk a tanulóit.

– Nem titok, hogy Ön is spirituális „útonjáró”, képein a lélek mélységei köszönnek vissza. Mennyiben hatottak a lelki élmények a festészetére?

– A spiruitualitás inspirált a festészetre, ez „hozta ki belőlem” a festés örömeit, szépségét. Az emberi lelkekkel foglalkozom és úgy éreztem, hogy mindazt, amit átélek, megtapasztalok, tudatnom kell másokkal is. A kék a festészetben, így Nalan képein is a teljesség színe, a kéket látva erősen asszociálunk a békességre és a nyugalomra. Mintha egy másik dimenzióból szemlélné ő is a világot. A jelenlegi kiállításnál nálam a „határtalanság” játszott szerepet. A művészetben ugyanis nincsenek határok. Mindegy ki hol él, milyen nyelvet beszél.

– Milyen technikával készültek a festményeik?

– A képeimet olajfestékkel festem, és olykor, hangulatom szerint, szívesen díszítem ásványokkal.

– Mit jelent Önnek a festés, mit ad a festészet?

– A festés megváltoztatta az életemet. Úgy érzem, rátaláltam az „Utamra”. Kikapcsol. Semmivel sem törődöm, amikor festek: meditatív állapotot hoz létre bennem. Sokan támogatnak az utamon, és végre azzal foglalkozom, amit nagyon szeretek. „Munkasikereim” vannak, és hihetetlenül jó érzés létrehozni valamit, ami másnak is tetszik, amivel másnak is örömöt szerezhetek!

– Hogyan áll neki egy képnek? Mi inspirálja?

– Van úgy, hogy meghallok egy zenét, van, hogy meglátok vagy megélek valamit. A másik szeretett „munkám” , az életünk régi blokkjainak oldása során tapasztalt különféle érzések is gyakran inspirálnak.

Nalan Kumlali és Márfy Gabriella kiállítása június 30-ig tekinthető meg az Árpád Fürdőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik