Belföld

LMP: a kormány padlógázzal száguld előre egy zsákutcában

Jávor Benedek frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában azt mondta, pártjuk nagyobb teret akar szentelni az utcai politizálásnak, miközben a korrupciós ügyek felderítésére koncentrálnak.

Az elmúlt két évben a kormány padlógázzal száguld előre egy zsákutcában, miközben sikerült betetőzniük a rendszerváltozás kudarcát – értékelte a kabinet első félidejének tevékenységét LMP-s szemszögből Jávor Benedek.

Jávor Benedek szerint jelenleg egy dilettáns gazdaságpolitika csapdájában vergődik az ország, amit a kormányerők politikája ráadásul ketté is szakított, annak érdekében, hogy egy szűk elitnek kedvezhessenek. Hozzátette, hogy eközben egy sokmilliós réteget kiszorítottak a társadalmi mobilitásból és az oktatásból, a szociális ellátórendszerek megkurtításával és a gazdasági krízishelyzet fokozásával pedig lehetetlen helyzetbe hoztak.

A politikus azt, hogy az elmúlt két év a “rendszerváltozás kudarcának betetőzése”, mert a társadalom széteséséhez vezető folyamatok, például a társadalmi különbségek növekedése, a vidék leszakadása és a demokratikus intézmények lerombolása “végső soron az Orbán-kormány tevékenységével jut el a csúcsára”. A kabinet hátat fordított a demokratikus alapintézményeknek és nekilátott azok szisztematikus leépítéséhez – mondta a politikus.

Jávor Benedek azt is megjegyezte, hogy miközben a kabinet a közélet minden szegmensét saját ellenőrzése alá vonja, megpróbálja korlátozni az ellenzék tevékenységét. A parlamenti munkát kiüresítették, a jogalkotást a házszabály alapján kiszolgáltatták a kormány kényére-kedvére, a házelnöknek széles körű lehetőségeket biztosítottak az ellenzék “piszkálására”, miközben egy múlt heti javaslattal megpróbálják felszámolni az ellenzéki pártok működésének pénzügyi alapjait – tette hozzá.

A kormányzat az egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar gazdaság utolsó tartalékait is kimerítette, a jelentős adócsökkentés ígérete ellenére “rommá adóztatta az országot, miközben csúcsra járatta a korrupciót” – mondta Jávor Benedek. “Egy olyan dilettáns gazdaságpolitika megvalósulásának vagyunk tanúi, aminek a jelképe Matolcsy György, aki annak ellenére érinthetetlen, hogy már a Fidesz mögött állók is kimondták az alkalmatlanságát” – jelentette ki.

Meglátása szerint hiányzik a kiszámítható jogszabályi környezet, naponta vezetnek be átgondolatlan adókat, a vállalkozások és családok nyakába új és új terheket raknak. “A rendszer egyedüli haszonélvezője az a Fidesz közeli gazdasági oligarchakör, amelyik arra szakosodott, hogy felszívja az állami megbízásokat, amivel lenyeli a forrásokat a magyar vállalkozások elől és amely a családi gazdálkodók elől is viszi a magyar termőföldet” – mondta. Hozzátette, hogy mindennek eredményeként a gazdaság recesszióba fordult, a beígért egymillió munkahely helyett ma félmillióan munkanélküliek, a vidéki Magyarország pedig végleg leszakad.

A külpolitikai lépéseket értékelve azt mondta, hogy Orbán Viktor nem érti, hogyan működik az EU. Szavai szerint a kormány minden létező felületen konfliktusokat generált, sokszor olyanokban is, ahol előre lehetett látni, hogy esélye sincs megnyerni. Ilyennek nevezte az MNB körül folyó “teljesen felesleges háborúskodást”, ami szerinte késleltette az IMF tárgyalásokat, ezért körülbelül ötvenmilliárd forintjába került az adófizetőknek.

“Az ország páriává vált és hosszú időre elszigetelődött a nemzetközi közösségtől”, ami azért is rendkívül káros, mert elveszítettük az a lehetőséget, hogy a valóban fontos ügyekben, mint például a Magyarország számára veszélyes fiskális paktum, a szövetségesekkel együttműködve sikeresen fel tudjunk lépni – jelentette ki.

Az LMP elmúlt két évére áttérve azt mondta, friss pártként sikerült stabilizálni a helyzetüket, kialakítottak egy olyan – számítása szerint – kilenc-tízszázalékos szavazói bázist, amelyik nem pusztán az újdonságuk, hanem a valós tevékenységük miatt szavazna rájuk.

A következő két esztendőben olyan alternatívát kell felmutatni, amelyikről a választók látják, hogy képes leváltani a kormányt és végre értelmes megoldásokat kínál az ország problémáira – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik