Belföld

Pünkösdöt ünneplik az egyházi vezetők

Szentmiséket, istentiszteleteket tartanak ma országszerte; az egyházi vezetők Budapesten, Esztergomban és Debrecenben ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét. A szertartás keretében esztergomi és a főegyházmegyéből érkező fiatalok és felnőttek részesülnek a bérmálás szentségében.

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a debreceni Nagytemplomban hirdet igét úrvacsorás istentiszteleten.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban tart ünnepi istentiszteletet.

Pünkösdkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az egyház megszületését ünnepli a kereszténység. A püspökök erre emlékezve szolgáltatják ki a bérmálás szentségét. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották az úgynevezett hetek ünnepét, amelyet hellenista hatásra pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. A magyar nyelv – számos más nyelv mellett – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Pünkösdkor három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, az egyház alapítása, illetve az egész világra kiterjedő missziós munka is ekkor vette kezdetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik