Belföld

A kormány visszaszólt a jogvédőknek

Az Amnesty International flashmobja ()
Az Amnesty International flashmobja ()

A kabinet hiányolta az Amnesty International Magyarországról szóló éves jelentéséből az emberi jogok területén tett lépéseket, és a külhoni magyarokat érő rendszeres inzultusok ismertetését.

Az Amnesty International a vallásszabadság korlátozásáról, a szabad szólás és véleménynyilvánítás elégtelenségéről és a romák diszkriminációjának súlyosságáról számolt be Magyarországról szóló éves jelentésében. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében jelezte, hogy nem ért egyet a jogvédő szervezet megállapításaival, hiányosnak nevezve azt.

A KIM arra emlékeztet, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként elérte, hogy az európai közösség napirendre vegye és elfogadja a roma keretstratégiát, a magyar kormány ezt követően pedig a tagállamok közül elsőként készítette el a nemzeti romastratégiát.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a kabinet határozott lépéseket tett az igazságszolgáltatás hatékonyságának, a büntetőeljárások, a rendőrség hatékonyságának javításáért többek között azért is, hogy a romák elleni rasszista indítékú erőszakos támadások ne ismétlődhessenek meg és ne maradjanak válasz nélkül.

A minisztérium közölte: a parlament előtt lévő új Büntető törvénykönyv nem hagyja büntetlenül sem a romák, sem a melegek, sem a fogyatékkal élők, sem más közösségek támadóit, de azokat sem, akik e cselekményeket a többséghez tartozók sérelmére követik el.

Az Amnesty jelentésében az állt, hogy a szervezet hiányolja az Alaptörvényből az életkor, a szexuális irányultság és a nemi identitás alapú diszkrimináció tilalmát a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó cikkelyből. A jogvédők azt javasolták a kormánynak, hogy erősítse meg a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos jogszabályokat, és készítsen akciótervet a rasszista támadások elleni fellépéshez.

A tárca kifejti: az ország új alaptörvénye az EU Alapjogi Chartájáénak szellemében született és minden korábbinál szélesebb állampolgári jogokat biztosít. A KIM ezzel összefüggésben arra emlékezteti az Amnesty Internationalt, hogy az új alkotmány deklarálja az emberi méltóság sérthetetlenségét, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot, összességében pedig megfelel az európai alkotmányos hagyományoknak, eleget tesz minden jogállami feltételnek és megfelel az európai uniós csatlakozáskor megfogalmazott vállalásoknak.

A KIM kiemeli azt is, hogy az új magyar egyházi törvény még az Európa Tanács Velencei Bizottsága szerint is Európa egyik “legnagyvonalúbb egyházügyi törvénye”, amely senkinek sem korlátozza a vallásszabadságát. A tárca szerint a sajtó, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát a magyar alkotmány, a médiaalkotmány és a médiatörvény is garantálja.

Az Amnesty hajléktalanokkal kapcsolatban tett kritikáira válaszul a KIM közölte: a kormány minden eddiginél szorosabb együttműködést alakított ki a Fővárosi Önkormányzattal, a hajléktalanellátó szervezetekkel, aminek köszönhetően “az idei rendkívüli hidegben mindenkinek jutott szállás”, így az elmúlt évekhez képest – amikor 30-130 hajléktalan fagyott halálra a fővárosi közterületeken – idén összesen egy fedél nélküli lett az egyébként rendkívül hideg tél áldozata Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik