Belföld

Vona forró őszt ígér

Az újraválasztott elnök szerint a Jobbiknak az utcán a helye, továbbá a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalmak.

Vona Gábornak nem volt kihívója, így a várakozásoknak megfelelően meggyőző többséget szerzett: 717 küldött szavazatát kapta meg, 5 nem és 4 érvénytelen szavazat mellett a Jobbik szombati kongresszusán. Szegedi Csanád EP-képviselő viszont nem tudta megőrizni alelnöki székét, helyét Volner János foglalja el az elnökségben, amelynek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként.

Vona elismerte, hogy az elmúlt hónapok párton belüli, Borsod megyei történéseinek lehetett köze ahhoz, hogy Szegedi Csanádot nem választották újra alelnöknek. Megítélése szerint tudatos lejárató kampány zajlott Szegedivel szemben a borsodi események kapcsán, amelyek „a sértett és végül kizárt” jobbikosokat véli felfedezni.

A párt egységes, a szombati eredmény is azt üzeni, hogy folytatni kell a munkát, vagyis egy radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes erő felépítését. A Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalmak – tette hozzá a párt elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik