Belföld

Világörökség napja a Fertő-tájon szombaton

Világörökségi napot tartanak a Fertő-parti településeken szombaton abból az alkalomból, hogy 2003 májusában Fertődön – az egykori Eszterházán - adták át az UNESCO képviselői hivatalosan a világörökségi címet a tájnak.

Az esemény aktualitását kiemeli, hogy a parlament áprilisi határozatával a Világörökség évének nyilvánította 2012-t, emlékeztetve arra, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) négy évtizeddel ezelőtt, 1972-ben fogadta el a világörökségi egyezményt – mondta Taschner Tamás, a programot szervező Fertő-táj Világörökség Egyesület titkára az MTI-nek.

A rendezvényen részt vesz a világörökségi rangot elnyert térség tíz tóparti települése. Az idei program középpontjába két őselemet, a tüzet és a vizet állítják. Ennek jegyében ajánlják a Fertő–tó vízi világát bemutató kiállítást az érdeklődők figyelmébe Fertőújlakon. Fertőhomokon pedig megtudhatják a múltkutatók, hogy miért égett le a nádtetős házak egész sora egykor a községben. De szó esik majd a tüzes víz, a pálinka készítésének Fertő-parti fortélyairól is.

A világörökség napjának célja az is, hogy a régió értékeit közelebb vigyék az ott élőkhöz és az eseményt felkereső vendégekhez. Ezt a törekvést szolgálja, hogy aznap ingyenesen látogatható egyebek között a fertőrákosi Mithrász-szentély és a fertődi Esterházy-kastély. Az utóbbi megszépült külsővel, megújított díszparkkal és új köntösbe öltöztetett zeneteremmel, nyári ebédlővel, nyári hűsölővel kápráztatja el a látogatókat a több éves felújítás minap átadott első szakaszának köszönhetően.

Az idei programot a soproni Autó-Motor Veterán Klub Fertő-táj Világörökség Rallye-vel színesíti, így félszáznál több oldtimer autó felvonulásában is lehet majd gyönyörködni. A záróeseményen, Fertőbozon értékes nyereményeket sorsolnak ki azok között, akik a nap folyamán legalább három település programján részt vettek, s ezt a helyi szervezőktől kapott pecséttel igazolják. A kisrégió több vendéglátója bekapcsolódtak a programba , ők 10-20 százalékos kedvezménnyel várják azokat, akik legalább három pecsétet összegyűjtöttek a rendezvények helyszínein.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik