Belföld

Nincs kihívója Vonának

Ötszáz jobbikos szervezet közül 499 a jelenlegi elnököt jelölte újra az ellenzéki párt vezetőjének a háromhetes jelölési időszak során - közölte Szabó Gábor pártigazgató szerdán az MTI-vel.

A pártigazgató közleménye szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom május 19-én tartja a tisztújító kongresszusát, amelyen döntenek arról, hogy a következő két évben kik legyenek a párt országos vezetői. A háromhetes jelölési időszak lezárult, ezalatt a Jobbik alapszervezetei taggyűléseken tehették meg előzetes jelöléseiket és dönthettek arról, hogy kik indulhassanak el elnök- és alelnökjelöltként a tisztújításon.

A közlemény szerint ötszáz jobbikos szervezet élt azzal a jogával, hogy elnököt jelöljön a Jobbik élére, közülük az elsöprő többség, 499 ismét Vona Gábort javasolta a párt vezetőjének. “Ezzel csattanós választ adtak az elmúlt hetek lejárató kampányainak álhíreire és világosan rácáfoltak arra, hogy a Jobbikon belül bármilyen belső megosztottság lenne” – olvasható a közleményben.

A hat országos alelnöki helyre nyolcan – Apáti István, Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd, Sneider Tamás, Szegedi Csanád és Volner János – kapták meg a jelölési jogukkal élő jobbikos szervezetek legalább 20 százalékának támogatását, így a párt belső választási szabályzata alapján közülük választhatják ki majd a kongresszusi küldöttök, hogy kikből álljon a következő két évben a Jobbik országos elnöksége – adta hírül a pártigazgató. A nyolc alelnökjelölt közül most csak Apáti István és Volner János nem alelnök az ellenzéki pártban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik