Belföld

A Jobbik feljelenti Dániel Pétert a Horthy-szobor leöntéséért

dániel_péter (Horthy-szobor, )
dániel_péter (Horthy-szobor, )

Szilágyi György képviselő szerdán feljelentette a legfőbb ügyésznél Dániel Péter ügyvédet, aki szerdán hajnalban vörös festékkel leöntötte Horthy Miklós szobrát.

Ezt szerdán, sajtótájékoztatón jelentette be az ellenzéki politikus, hozzátéve: a Jobbik “nem tűrheti el az ilyen cselekedeteket”, ezért szerdán feljelentéssel fordult Polt Péterhez közösség elleni izgatás, rongálás és kegyeletsértés gyanúja miatt. A Jobbik fontosnak tartja az eljárás során Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is, mert a párt szerint az ügyvéd “magamutogató, közveszélyes őrültként” viselkedik.

Emellett a jobbikos képviselő bejelentést tett az ügyvédi kamaránál is, mert szerinte Dániel Péter ügyvédi minőségéhez méltatlan magatartást folytat. Kérte a kamarától ennek megvizsgálását, illetve Dániel Péter kamarából való kizárása lehetőségének mérlegelését.

Szilágyi György szerint Dániel Péter tettével a magyar zsidóság megítélésének is ártott, ezért a Jobbik felszólítja “a máskor oly hangos” zsidó szervezeteket, különösen a Mazsihiszt, hogy ítéljék el ezt a cselekedetet.

Felháborítónak nevezte, hogy Dániel Péter, semmibe véve a helyi közösség akaratát, beavatkozott Kereki közösségének az életébe és “megélhetési rettegőként próbálja meg ráerőltetni az akaratát az ott élőkre”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik