Belföld

Mégis felléphet Székhelyi Egerben

Habis László, Eger fideszes polgármestere felkérésére megtartja korábban betiltott Villon-estjét Székhelyi József színművész.

Székhelyi József mellett szolidaritási demonstrációt tartottak tegnap este. Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója megbocsáthatatlan bűnnek nevezte azt, ami a színművésszel történt Egerben.

Az egriugyek.hu portál áprilisban számolt be arról, hogy a városi közgyűlés kulturális bizottsága tavaly tiltólistára tette Székhelyi Józsefet, aki így nem játszhatta el Villon-estjét a Középkori Piactér című rendezvényen. A stop.hu internetes oldal ezt követően nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt a testület tavaly szeptember 21-i üléséről, amelyen Székhelyit nemkívánatos személynek minősítik Egerben, és “SZDSZ-es büdös zsidónak” nevezik.

Székhelyi József vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában tartott irodalmi estet Gerendás Péter előadóművész kíséretében, a pódiumra lépő színművészt felállva tapsolva fogadta a több száz fős közönség. Székhelyi iróniával reagált az ügyre rövid felvezetőjében, amelyben megjegyezte, szülei most biztosan azt mondanák: “Ugyan, fiacskám! Minden zsidó három napig tart.”

“Megvonom a vállam / sajog a jogállam / maradt pártában / a régi-új pártállam” – fogalmazott később, ugyancsak ironikus hangvételű előadásában, amely a pártok mellett a fogyasztói társadalmat és a bulvár médiát is célba vette.

Habis László – a szintén hevesi kötődésű – Lukács Tamás kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes társaságában nézte végig az előadást, majd utána átadott Székhelyi Józsefnek egy könyvet az egri zsidóságról. A polgármester az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sokat tettek azért, hogy sokszínű kulturális élet alakuljon ki Egerben. Hangsúlyozta: látogatásával szeretné megelőzni, hogy megbélyegezzék városát, továbbá jelezni akarja, hogy polgármesterként nyitott a minőségi kultúrára.

A Mazsihisz az ügyben feljelentést tett közösség elleni izgatás miatt, a Heves Megyei Főügyészség az ügyben feljelentéskiegészítést rendelt el csütörtökön. A Fidesz egri szervezete egy nappal később arra kérte a város vezetését, haladéktalanul hívják vissza megbízatásukból mindazokat, akik a hangfelvétel tanúbizonysága szerint méltatlanná váltak tisztségükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik