Belföld

Kisebbségi tulajdonos lehet az állam a Gyulai Húskombinátban

Drámai likviditási helyzete miatt kormányszinten foglalkoznak a Gyulai Húskombináttal, amely hamarosan kiemelt és időlegesen állami résztulajdonú cég lehet.

Hónapok óta tart a csődközeli helyzetben lévő Gyulai Húskombinát megmentésének kitervelése. Lázár János fideszes frakcióvezető még január 20-án intézett írásbeli interpellációt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a „hungarikumok és a gyulai hús jövője” kapcsán. Választ már Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől kapott a képviselőcsoport vezetője, amelyben az állt, hogy a tárca elkészíti és hamarosan a kormány elé terjeszti a Gyulai Húskombinát Zrt. megmentésére készített tervezetet.

Ennek lényege, hogy a csődtörvény egy tavalyi módosítása bevezette a „stratégiailag kiemelkedő jelentőségű gazdálkodó szervezet” fogalmát. Ide – többek között – azok a társaságok tartoznak, amelyek működése például nemzetgazdasági szempontból jelentős projektet valósít meg, vagy nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban, avagy exporthitel-biztosításban részesült. Valószínűleg ez utóbbi kategória egyike húzható rá a Békés megyei cégre.

További konkrétumokról azonban a Vidékfejlesztési Minisztérium nem beszél. Kormányközeli forrásoktól és húsipari szakemberektől úgy értesültünk, hogy az állam időlegesen kisebbségi tulajdonosa lenne a húskombinátnak a megmentés érdekében, ezért piaci alapú eredményességi mutatókat és hitelpolitikát várna el a cégtől. A cél mindenképp egy hungarikum, az eredetvédett gyulai kolbász megmentése, amelyet – már csak nemzeti és kommunikációs szempontokat is figyelembe véve – nem akar veszni hagyni a Fidesz-kormány.

A cikk teljes szövege itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik