Belföld

Benyújtotta a kormány az új adótörvényeket

A tranzakciós illetékről, a távközlési adóról és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslatot, valamint az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot tárgyalják.

A kormány szerdai ülésén fogadta el a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós illetéket és az egységes biztosítási adót, illetve az energiaellátók jövedelemadójának 11 százalékra emelését, és az adó fizetésére kötelezettek körének bővítését.

A tervek szerint az elfogadott intézkedésekkel az államháztartás hiánya a következő években 3 százalék alatt marad.
“Most … olyan helyzetben vagyunk, hogy befejezhetjük az államháztartás konszolidációját és stabillá alakíthatjuk a bevételi és kiadási szerkezetet” – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az intézkedésekről tartott kormányszóvivői tájékoztatón.

Ennek fontos része az adómértékek csökkentése, egyes adótételek kivezetése is. Elmondta: 2010 júniusában még 58 féle adónem volt, amit 48-ra csökkentettek, majd a múlt év őszi törvénykezési hajrájában 54-re nőtt az adónemek száma. A mostani döntések nyomán jövő év elejére 51-re csökken az adónemek száma. Kiemelte, hogy további emelés a jövedelem típusú adóknál nem várható, mert “elértük azt a szintet, ahonnan csak csökkennek az adók”.

Matolcsy György tájékoztatása szerint 2012-2013-ban évente 500-600 milliárd forinttal nő a költségvetés adóbevétele.
Elmondta, hogy a tranzakciós illeték bevezetéséből a kormányzat 130 milliárd forint bevételre számít jövőre, a távközlési adó az idén várhatóan 30 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek, jövőre pedig 52 milliárd forintot. A  biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót kiváltó biztosítási adóból a várakozások szerint plusz 15 milliárd forint éves bevétel lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik