Belföld

Nyolcmilliárdos program végére kerül pont

A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 169 önkormányzatot összefogó, mintegy 680 ezer főt érintő hulladékgazdálkodási tevékenység 30 évre történő megoldásán dolgozik. Holnap zárják le az első nagy projektet Polgárdiban, az Inkubátorházban.

A Társulás A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése című pályázat keretén belül a kormány döntése alapján 7,7 milliárd Ft támogatást nyert el a térségben található 83 hulladéklerakó rekultivációs tevékenységének elvégzésére. A támogatási szerződést 2008. június 30-án írták alá.

A rekultiváció megvalósításának összköltségét az Európai Unió 85%-ban, míg a Magyar Köztársaság 15%-ban finanszírozta, így az önkormányzatoknak nem kellett saját forrást biztosítaniuk.

KVDA rekultivációs programban hat megye (Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna és Veszprém), benne nyolcvan település volt érintett. A legtöbb települést Fejér megyében szolgáltak ki, csak itt 55 település hulladék-lerakóján történt meg a rekultiváció.

A pénteki zárórendezvényen részt vesz Égi Tamás, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke, Székesfehérvár alpolgármestere, Nyikos László, a társulás alelnöke, illetve annak operatív tanácsának elnöke, Polgárdi polgármestere és Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő. De ott lesznek az NFÜ, Energia Központ Nonprofit Kft., kormányhivatalok és kivitelezők képviselői is.

 

Ferencz Károlytól, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zrt. igazgatóságának elnökétől tudtuk meg, hogy egy jól összehangolt munkával, két konzorciummal sikerült átadni a nyolcvan lerakót.

A holnapi program már a zárórendezvény, ami ugyancsak határidőre lett beosztva, és még azt is tudtuk tartani – mondta a zrt. elnöke.

Ferencz Károly szerint a legnagyobb gondot az okozta, hogy a lakosság mindig többet szállított egy adott lerakóba, mint amennyit terveztünk, de ez kezelhető volt. Székesfehérváron a régi csalai lerakót rekultiváltuk, s mellette folyik a szemétlerakás, immár folyamatos rekultivációval.

A térségben van még 10-12 lerakó, amit rekultiválni kell, de ez egy újabb hétmilliárdos beruházás, ahol érintettek az esztergomi, táci, pusztaszabolcsi lerakók is. Ezután kezdődnek meg az új lerakók építkezései, ami egy várhatóan 14 milliárd forintos beruházás lesz – zárta Ferencz Károly.

 

KVDA megvalósult rekultivációk során háromféle technológiát alkalmaztak.
Az együtemű rekultivációban a területet előkészítették, a hulladékáthalmozás után a terepet rendezték, majd végleges rétegrend szerint lefedték, és füvesítéssel illesztették be a tájba.
Kétütemű rekultivációnál az első ütemben az előkészített területen megkezdődött a hulladékáthalmozás és tereprendezés, majd 30 cm vastagságú kőmentes talaj és 30 cm vastagságú stabilizált biohulladék vagy humuszban gazdag talajlefedés következett. Ezt a vízelvezetés, monitoring rendszer kiépítése és füvesítés követte. A második ütemben az együtemű rekultiváció technológiája ismétlődött meg.

A harmadik technológia a felszámolás, ahol a hulladékot egy befogadó helyre szállították, majd a hulladéktól megtisztított területet rekultiválták. A felhagyott területre, a tereprendezés után, 20 cm vastag humuszban gazdag termőtalaj került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik