Belföld

Csúcsborokat kóstolhatunk

Kapcsolódó cikkek

Május 9-11. között Pannonhalmán újra megmérettetnek a hazai borok a 13. Pannon Bormustrán. 113 hazai bortermelő, majd 300 borral nevezett a legnagyobb presztízsű hazai borversenyen. Idén is furmintból nevezték a legtöbbet, a vörösborok esetében a cabernet-k dominálnak, de nőtt a kékfrankosok aránya is. A borvidékeket illetően ismét Tokaj-Hegyaljáról nevezték a legtöbb bort, de az egri, szekszárdi és villányi borok mezőnye is erős.

A mustra azonban nem csak a borszakma számára lesz ünnep, hiszen a zártkörű versenynapok után, május 12-én közönségnapot is szerveznek Budapesten a Gerbeaud Házban, ahol első kézből tudhatjuk meg, kik az idei díjazottak.

Ami még kecsegtetőbb, egy sétáló kóstoló keretében meg is kóstolhatjuk az idei verseny csúcsborait. Emellett találkozhatunk a Bormustra zsűritagjaival és nemzetközi sztárjaival, sőt részt vehetünk az általuk vezetett mesterkurzusokon is.

A kurzust mások mellett Isabelle Legeron Master of Wine tartja, akit már nem kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen számos alkalommal járt hazánkban és a Travel Channel népszerű boros műsorából is ismert. De itt lesz Jamie Goode, az egyik legnépszerűbb angol borblog, a wineanorak.com szerzője, akinek The Science of Wine című könyve ma már klasszikusnak számít, a tavaly kiadott Authentic Wine című könyve pedig hiánypótló a témában. Az Inspiráló borok című mesterkurzuson két sikeres borblogger – Alder Yarrow és Wojciech Bonkowski- beszél arról, hogy milyen borok inspirálják őket leginkább az írásra, és az általuk választott 3-3 bor bemutatásán keresztül konkrét példákat is kóstolhatnak a résztvevők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik