Belföld

Növekedik: Már harmincezer a hajléktalanok száma hazánkban

A KSH a minap kiadott adatai szerint több mint 9000 a regisztrált hajléktalanok száma. Győrben 200-250 körül mozog a létszám.

A Központi Statisztikai Hivatal a minap tette közzé legfrissebb adatait a hajléktalanok számáról. A diagram 17 évet foglal össze, 1993-tól egészen 2010-ig. Megállapítható, hogy minden évben átlagosan 3-400 fővel emelkedtek a mutatók.

Voltak drasztikus és egészen „jónak” mondható évek is. 2001-ben például csak három fővel regisztráltak többet, mint az azt megelőző évben. A legnagyobb ugrás 2010-ben történt: 2009-ben 8377 hajléktalant tartottak számon, 2010-ben pedig már 9175-öt.

A teljes diagram itt megtekinthető!

A hajléktalanok pontos létszámának meghatározása azonban nem minden esetben korrekt, hiszen lakhely hiányában nagyon néz számon tartani azokat, akik az utcán élnek. Fontos meghatározni azt is, hogy ki számít hajléktalannak: „hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalan szállás” vagy „hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti”.

Figyelembe véve a deffiníciót meg lehet állapítani, hogy a fent leírt számoknál jelentősen több nincstelen él Magyarországon, hiszen többségük az utcán éli mindennapjait, esetleg olyan városrészekben, rejtett helyeken, ahol az összeírók nem biztos hogy rájuk találnak.

Egy 2010-es adat szerint Magyarországon 30 ezer hajléktalan élt, ebből 8-10 ezer Budapesten. Győrben, egy szintén 2010-es adat szerint 200-250 fő körül mozog a számuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik